Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
323.94
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Az elfogás körülményei miatt a főügyészséghez fordult a ZMNE rektorának ügyvédje

Védence elfogásának körülményei miatt a Fővárosi Főügyészséghez fordult Zamecsnik Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorának ügyvédje. A Fővárosi Főügyészségen az MTI-vel azt közölték, egyelőre nem érkezett meg a beadvány.

Szabó János jogi képviselője az MTI-nek pénteken elmondta, azért fordult a főügyészséghez, hogy vizsgálják ki az elfogás körülményeit, így azt is: védence valóban ellenállást tanúsított-e az elfogása során, ahogy ezt a rendőri jelentés tartalmazza. Az előzetes letartóztatási indítványban a letartóztatás okaként ugyanis ezt jelölték meg, ugyanakkor az őrizetbe vételi határozatban az nem szerepelt - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy védence azt mondta: semmilyen ellenállást nem tanúsított, "a rendőrök artikulálatlan üvöltéssel" berontottak az irodájába, a földre lökték, rátérdeltek a hátára és megbilincselték. A rektoron olyan erősen rögzítették a bilincset, hogy az megsértette a kezét is, majd a rendőrök két órán keresztül "nem találták a kulcsokat" - mondta Zamecsnik Péter.

A bírói végzésben az olvasható, hogy a rektor passzív ellenállást tanúsított, ebben az esetben azonban egyáltalán nem indokolt ilyen erős rendőri bánásmódot alkalmazni - indokolta az ügyészséghez benyújtott kérését.

Az ilyen akciókról a rendőrségnek kötelező videofelvételt készítenie, ennek megvizsgálást is kéri Zamecsnik Péter. Az ügyvéd közlése szerint ezt a bíróságon jegyzőkönyvbe is mondta. Ez a vizsgálat a nyomozást nem befolyásolja - fűzte hozzá.

A Fővárosi Főügyészségen péntek délután azt közölték az MTI-vel, hogy még nem érkezett meg a beadvány. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője pedig megerősítette, hogy az elfogásról készült felvétel.

Szabó János, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak, csütörtökön helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nyomozók kedden tartottak házkutatást több helyen, így a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×