Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
315.05
bux:
148356.03
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A Replika zenekar elhatárolódik volt tagjától

Elhatárolódik egykori tagjától, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjától a debreceni Replika zenekar - közölte hivatalos honlapján az együttes vasárnap.

"Mély megdöbbenéssel értesültünk a médiából arról, hogy a zenekar egyik régi tagja gyanúsítottként szerepel a romagyilkosságokkal kapcsolatos bűnügyben. A zenekar teljes mértékben elhatárolja magát az említett személy által vélhetően elkövetett bűncselekményektől, egyben mélységesen elítéli azokat" - olvasható a zenekar közleményében.

A dokumentum nem nevezi meg az illetőt, de az MTI tudomása szerint K. Árpádról, a Replika első dobosáról van szó. K. Árpád közismert személy Debrecen zenei életében, az utóbbi években hangtechnikusként dolgozott több debreceni szórakozóhelyen, a Perényi 1. sörözőben pedig biztonsági őr volt.

Az MTI magát megnevezni nem kívánó informátora szerint K. Árpádot békés zenésznek ismerték, míg testvérének, a romagyilkosság elkövetésének gyanújával ugyancsak előzetesben lévő K. Istvánnak közismert volt romagyűlölete.

Többek szerint K. István korábban ugyan többször is megvert romákat, de azt - hangsúlyozták elképedésüket - még most sem tudják róla elhinni, hogy előre tervezetten gyilkolt volna.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×