Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Áder elhagyja a magyar parlamentet

Áder János európai parlamenti képviselőjelöltként indul 2009-ben, de addig még a parlament alelnöke marad. A politikus döntését a képviselőcsoport zárt ülésén jelentette be.

Áder János hangsúlyozta: erről az elhatározásáról már korábban értesítette Orbán Viktor pártelnököt és Szájer Józsefet, a Fidesz EP-frakciójának vezetőjét, akik támogatták döntését.

Áder János elhatározását indokolva azt mondta: döntésében szerepet játszott a 2006-os választási vereség is.

Hozzátette: 2006 után azt látta, hogy a magyar belpolitika - legalábbis ebben a ciklusban - nem tartogat túl sok kihívást számára, így hosszas gondolkodás után, sok emberrel konzultálva úgy döntött, uniós színtéren folytatja, mert későbbi politikai pályafutása szempontjából az ott szerzett tudás, tapasztalat jól kamatoztatható.

Emlékeztetett arra, hogy eddig is sok területen dolgozott a Fideszben, 1988-ban először a párt szakértőjeként, 1990-től országgyűlési képviselőként, 1993-tól a Fidesz ügyvezető alelnökeként, majd 1998-tól házelnökként, 2002-től pedig frakcióvezetőként.

Arra a kérdésre, hogy a volt-e szerepe döntésében a személyi konfliktusoknak, Áder János azt mondta: az lenne a meglepő, ha az elmúlt 17 évben nem lettek volna viták vagy veszekedések a párt vezetői között.

Ez a mindennapi politikai döntéshozatal természetes része, de az is természetes, hogy ezek a viták nem a nagy nyilvánosság előtt zajlottak le - tette hozzá.

A politikus arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor próbálta-e marasztalni, úgy válaszolt: régóta ismerik egymást, és a pártelnök tudja, hogy nem szokott elhamarkodott döntéseket hozni, így nem próbálkozott eltéríteni ettől az elhatározástól.

Navracsics Tibor, a Fidesz újraválasztott frakcióvezetője a közölte: a képviselőcsoportja a zárt ülésen teljes körű tisztújítást tartott, a képviselők egyhangúan újraválasztották a frakcióvezetőt, valamint a párt által delegált parlamenti alelnököket.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×