Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Demszky: kétmillió budapesti főpolgármestere leszek

Letették az esküt a képviselők a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén. Demszky Gábor nyitó beszédében kijelentette, hogy kétmillió budapesti főpolgármestere lesz, azoké is, akik az agglomerációból bejárnak a fővárosba.

A főpolgármester hangsúlyozta: szeretne kezet nyújtani a koalíciós partneren kívül a többi közgyűlési pártnak, mert úgy érzi, hogy megvannak a közös pontok és a konszenzusos működés alapjai.

A jövőről Demszky Gábor elmondta: a ciklusban befejeződik a 4-es metró, a csepeli szennyvíztisztító építése, de fájdalmas.

Ugyanakkor nehéz döntéseket is hozni kell, például, hogy visszafoglalják az autóktól a belvárost - tette hozzá.

Tarlós gratulált

Tarlós István, a Fidesz frakció vezetője gratulált Demszky Gábornak a főpolgármesteri poszt elnyeréséhez, és bejelentette, hogy a képviselőcsoport támogatja az illetményének megállapításáról szóló előterjesztést.

Ezután a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, hogy a főpolgármesteri illetmény 671 ezer forint legyen, amelyhez mintegy 200 ezer forintos költségtérítési átalány, valamint ingyenes gépkocsi- és mobiltelefon-használat jár.

Molnár Gyula, az MSZP frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy a megállapított illetmény ugyanannyi maradt, mint az előző ciklusban. A képviselők viszont alapilletményük 30 százalékos csökkentésére számíthatnak.

Vita a közterület-használatról

A közgyűlésben éles vita alakult ki egy előterjesztésről, amely szerint a politikai gyűlésekhez továbbra sem lenne szükség közterület-használati engedélyhez, ám az ahhoz kapcsolódó kereskedelmi tevékenységhez, pódiumok, hangosítás, valamint kivetítő elhelyezéséhez igen.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette: nem támogatják az előterjesztést, azt egy simlis kísérletnek tartják, amellyel a főváros a politikai rendezvények megtartását akarja ellehetetleníteni.

Az előterjesztést végül az ellenzék kifogásai miatt nem vették napirendre.

Döntöttek arról is, hogy jóváhagyják a Miniszterelnöki Hivatal október 23-ai közterület-használatra vonatkozó kérelmét, amelynek keretében korabeli tankokat, ágyúkat és teherautókat helyeznének el a Corvin közben és a Városháza parkban.

Savaztak

Az ülés alatt savval öntötték le Molnár Gyula XI. kerületi polgármester, a fővárosi MSZP frakcióvezetőjének autóját. A szolgálati autóban milliós kár keletkezett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×