Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Lamperth-botrány: 50 milliárd a tét

A regionális fejlesztési tanácsok - amelyekben az ellenzéki túlsúly megszüntetésére tett ígéretet Lamperth Mónika az MSZP zárt ajtók mögött tartott választmányi ülésén - 50,5 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás felett rendelkeznek - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint az MSZP vélhetőleg a minisztériumi delegáltak számának növelésével oldaná meg az önkormányzati választásokon aratott ellenzéki győzelem következtében kialakult helyzetet.

Az idei költségvetés szerint a hét regionális fejlesztési tanács összes kifizetési és kötelezettségvállalási lehetősége a decentralizált fejlesztési programok támogatásában meghaladja az 50,5 milliárd forintot. Ebből 2006-ra a pénzforgalmi előirányzat szerint 29,08 milliárd forint áll rendelkezésre, a maradék összegre pedig kötelezettséget vállalhatnak a fejlesztési tanácsok, egészen 2008-ig.

A legtöbb forrást, 11,18 milliárd forintot a közép-magyarországi régió osztja szét, míg a legkevesebb pénz, 3,45 milliárd a nyugat-dunántúliaknak jut.

Azt a pénzt is hozzávéve, amely felett a megyei területfejlesztési tanácsok is, összesen 70,45 milliárd forintra emelkedik a választások "tétje". A következő, 2007-2013 közötti költségvetési ciklusban pedig már évente átlag 30 milliárd forint elosztásáról születnek majd döntések a regionális tanácsokban.

A megyei közgyűlések és a megyei jogú városok vezetői komoly befolyással rendelkeznek

A területfejlesztési tanácsokról szóló, hatályban lévő 1996-os törvény szerint a regionális fejlesztési tanácsokban komoly befolyással bírnak a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, azaz a megyei közgyűlés elnökei, továbbá a megyei jogú városok polgármesterei. Rajtuk kívül tagokat delegál még a legtöbb tárca, és megyénként egy taggal képviselik magukat az érintett többcélú kistérségi társulások, fejlesztési tanácsok is, valamint részt vesz a munkában a regionális idegenforgalmi tanács elnöke.

A kormánypártok aggodalmát indokolhatja, hogy az önkormányzati választáson az ellenzék elsöprő győzelmet aratott a megyékben, és sok megyei jogú városban is a fideszes jelöltek futottak be.

Lamperth: átalakítjuk az intézményrendszert

Lamperth Mónika ennek kapcsán az MSZP szombati választmányi ülésén zárt ajtók mögött kijelentette: olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak "erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban".

"Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. Nem így döntöttek Magyarországon a választók, és nem így döntött az Országgyűlésben a Fidesz. Ha kétharmaddal megszavazta volna a regionális választott önkormányzatot, ma más helyzet lenne. Szóval nem szavazták meg a választott regionális önkormányzatot, állami felelősségben hagyták továbbra is. Ezért nekünk ehhez kell alakítani az intézményrendszert" - fogalmazott az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a zárt ülésen.

A legegyszerűbb megoldás: a minisztériumi delegáltak számának növelése

A Napi Gazdaság szerint törvénymódosítással úgy tudna javítani pozícióján az MSZP a fejlesztési tanácsokban, ha növelné a minisztériumi delegáltak számát. Ez ugyanis megoldható egy feles törvény módosításával.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×