Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Viszlát 13. havi fizetés

Megszűnő 13. havi fizetés és pótlékok, befagyasztott alapbérek - így nézhetnek ki a közigazgatás fizetési viszonyai a következő két évben. Lapszemle.

A Népszabadság arról ír: rövid távon a legnagyobb érvágás valószínűleg a közszolgák tizenharmadik havi bérének megszüntetése lesz, de valószínűleg a nyelv- és gépkocsivezetői pótlék kiiktatása is sokaknak fáj majd a két évre befagyasztott alapbérek mellett. Ezek lehetnek a közszféra új létszám- és bérgazdálkodási rendszerének első, a pénztárcákat is jelentősen érintő lépései 2007-ben.

Az államreform-bizottság környezetéből a lap birtokába került dokumentumból kiderül: bár a teljesítményalapon differenciált bértömeg-gazdálkodás csak 2008-tól lép életbe, már 2007-ben megtisztítanák az állam- és közigazgatás illetménygazdálkodását számos nem kívánt, illetve nem a teljesítményelvet tükröző, ugyanakkor költséges elemtől.

Az eddig pluszjuttatásokra fordított pénzt azok kaphatják, akik jól vagy jobban dolgoznak. Az elismerés nélkül viszont csökken a jövedelem.

A Magyar Nemzet szerint az agrártermelők úgy látják, már azért is fizetniük kell, hogy termékeik a nagyobb áruházak polcaira kerülhessenek. A multik kezdetben néhány százalékot vontak le polcpénz címén, most viszont ez az összeg a 10 százalékot is meghaladja.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arra emlékeztet: az eljárással szemben rendelkezésre állnak a jogi lehetőségek, mivel a törvény tiltja a piaci erőfölénnyel való visszaélést.

A kereskedő egyébként még több pénzt tart vissza, ha a beszállító azt szeretné, hogy szemmagasságban helyezzék el a terméket a polcokon. Az áruházláncok hatalmas összegre tesznek szert a polcpénz levonásával.

A portfoliu.hu 17 elemző és alapkezelő megkérdezésével végzett felméréséből kiderül: várthatóan ismét 50 bázisponttal, azaz 7.25 százalékra emelheti az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa jövő hétfői ülésén. Fontos hozzátenni, hogy az 50 bázispontos emelést váróké alig haladta meg a 25 bázispontos szigorítást várók arányát, azaz a piac szokatlanul megosztott a kimenetelt illetően.

Az egész felmérésre erőteljes megosztottság a jellemző: az idei év végi kamatszint-prognózisok 7 százalék és 8.25 százalék között szóródnak. A válaszok alapján a piaci szereplők véleménye igencsak megoszlik a forint/euró árfolyam idei évi további mozgásáról is.

A felmérés további érdekessége, hogy a kormány által kedden bejelentett, 5.5 százalékról 6.2 százalékra emelt jövő évi inflációs prognózist hitelesnek, míg a 2.2 százalékos GDP-növekedési előrejelzést kissé pesszimistának tartja a piac.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×