Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Kuncze Gábor: az MDF-nek lövése sincs

Az SZDSZ elnöke szerint akinek nincs mondanivalója a konvergenciaprogramról, az ne vegyen részt a miniszterelnök által augusztus 29-re összehívott konzultáción.

Kuncze Gábor azután beszélt erről a közszolgálati televízióban, hogy Dávid Ibolya, az MDF-elnöke - szintén a műsor vendégeként - azt mondta: a konvergenciaprogramot már a hónap közepén nyilvánosságra kellett volna hozni, ezért az ellenzéki párt mai elnökségi ülésén dönti el, hogy részt vesz-e a pártközi egyeztetésen.

"Ha egy ellenzéki pártnak nincs mondanivalója a programhoz, - az MDF-nek eddig nem volt hozzá mondanivalója -, akkor leghelyesebb, ha otthon marad, mert akkor nem derül ki, hogy nincs lövése ahhoz, amit csinálni kell a következő időszakban" - fogalmazott a pártelnök.

A szabaddemokrata pártelnök a műsorban közölte: az SZDSZ továbbra is úgy gondolja, hogy 2009-ben - az adórendszer átalakítása után - végrehajtható lesz a párt által szorgalmazott adócsökkentés.

Kuncze Gábor hangsúlyozta: az államháztartás legkésőbb 2009-re eléri a 3 százalékos hiányt, és ekkortól számítva 2 éven belül bevezethető az európai fizetőeszköz Magyarországon.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×