Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Csencselő diákvezetők és a politika

Az egyetemeken és főiskolákon működő hallgatói önkormányzatok (hök) annyira ellenőrizhetetlenek, hogy néhányukat a tagok kifejezetten pénzszerzési lehetőségnek használják - állapítja meg tényfeltáró cikkében a FigyelőNet.

A cikk szerint a szociális támogatásokról döntő hallgatói tisztségviselők gyakran saját magukkal kezdik a juttatásokra szorulók listáját, de előfordul az is, hogy a listára való felkerülésért jutalékot kérnek.

Egy másik vád az, hogy a hök-vezetők nyerészkedésre használják ki az egyetem intézményeit.

Kreatív üzletemberek

Rendezvényeket szerveznek, amelyhez ingyen kapják a helyszínt, amit azonban különböző cégeknek bérbeadnak. A cikk szerint így akár százezreket is kereshetnek egy-egy alkalommal.

Az írás konkrét példákat is említ arról, hogy egyes hök tagok helyzetükkel etikailag össze nem egyeztethető üzleti tevékenységet folytatnak.

Emellett arra is utal, hogy a diák-érdekképviseleti vezetőknek nem kell elszámolniuk a kezük között átfutó pénzekkel. Mivel a hök-ök az egyetmeket érintő kérdésekben egyetértési jogokkal bírnak és akadályozhatják az egyetemi vezetőség döntéseinek végrehajtását, azok időnként együttműködnek velük.

A hökökben szerzett alku- és hálózatépítési tapasztalatok jó ugródeszkát jelenthetnek a politika világába és a cikk megemlítt több olyan politikai karriert, amely a hallgatói önkormányzatokban indult.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×