Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A légiközlekedési hatóság szerint nem veszélyes a repülőshow

Ellentmond egymásnak a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgatója és a fővárosi tűzoltóparancsnok az augusztus 20-ai légi bemutató kockázatairól. Bende Péter veszélyesnek tartja a repülős versenyt, míg az engedélyező hatóság szerint az előírások betartása mellett nincs - így az idén sem volt - akadálya a rendezvény megtartásának.

A Polgári Légiközlekedési Hatóság nem tartja aggályosnak a repülős bemutatók megrendezését, hiszen csak fokozottan ellenőrzött, karbantartott repülőgépek kaptak engedélyt a részvételre a légi bemutatón augusztus 20-án.

Az elmúlt évek rendezvényein kizárólag magasan képzett, több nemzetközi versenyen jó eredményeket elért, nagy tapasztalattal rendelkező repülőgép- és helikoptervezetők hajthattak végre mutatványokat - tudta meg az InfoRádió a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgatójától.

Fejéregyházi László szerint nem befolyásolta a repülőshow megtartását és az ehhez szükséges engedély kiadását, hogy a légi parádé idején a Lánchíd már tele volt a tűzijáték rakétáival, hiszen ezeket nem élesítették; betartották a Polgári Légiközlekedési Hatóság és a pirotechnikai üzemeltető cég által meghatározott biztonsági intézkedéseket.

A fővárosi tűzoltóparancsnok, Bende Péter a légi bemutató veszélyeire hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak adott interjújában:

"Nem vonom kétségbe a műrepülő pilótáink ügyességét és rátermettségét, de bármikor egy pillanatnyi széllökés és egy műszaki hiba miatt elég nagy veszélyhelyzetet teremthet, ha a hídba ütközik a repülőgép. A petárdák nélkül sem lenne jó dolog, ha nemzeti kincsünket, a Lánchidat bármilyen sérülés érné. Én ebben egyfajta veszélyt láttam mindig is" - mondta Bende Péter.

A Polgári Légiközlekedési Hatóság az InfoRádió kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy a rendezvényt akkor állították volna le, ha bekövetkezik egy repülésre vagy a nézőkre veszélyes esemény, ha megszakad a kétoldalú rádióösszeköttetés, ha műszaki vagy egészségi probléma merül fel, ha megváltoznak a meteorológiai feltételek, vagy ha más légi jármű jelenik meg az adott légtérben.

Augusztus 20-án nem merült fel kizáró körülmény, ezért semmi akadálya nem volt a légi parádé megtartásának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×