Nyitókép: Robert Fico hivatalos Facebook-oldala

Robert Fico: hamarosan véget érhet az ukrajnai háború

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. október 16. 16:06
A szlovák kormányfő úgy véli, közeledik az ukrajnai háború vége. Szerinte elmozdulás várható, és várja, mit mond ezzel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Tanács brüsszeli ülésén. „El kell felejteni azt a lehetőséget, hogy az oroszok kivonulnak a Krímről, vagy Donyeck és Luhanszk térségéből” – jegyezte meg a miniszterelnök.

A szlovák kormányfő az ellene elkövetett merénylet után öt hónappal részt vesz az Európai Unió és a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács találkozóján, valamint az Európai Tanács ülésén. Robert Fico a brüsszeli útja előtt a pozsonyi parlament európai ügyekért felelős bizottságának szerdai ülésén megismételte, hogy Szlovákia ellenzi Ukrajna meghívását a NATO-ba, mert ez a harmadik világháborút jelentené.

„Nagy a valószínűsége, hogy gyorsan befejeződik a háború” – jelentette ki Fico, aki úgy véli, hogy már csütörtökön elhangozhatnak valamiféle jelzések, mert ismét felbukkant Ukrajna meghívásának ügye a NATO-ba.

A szlovák kormányfő igazságos békét kíván Ukrajnának, de a kérdés szerinte az, hogy a jelenlegi helyzetben ez elérhető-e. Megismételte, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna területi egységének sérthetetlenségét, és minden béketervet, amely elősegítheti a fegyveres konfliktus lezárását. Robert Fico leszögezte, hogy mindig kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedett Oroszországgal is. Úgy fogalmazott, el kell felejteni azt a lehetőséget, hogy az oroszok kivonulnak a Krímről vagy Donyeck és Luhanszk térségéből.

Szerinte egyre több területet foglalnak el, és a konfliktusnak nincs katonai megoldása.

Robert Fico közölte, Szlovákia továbbra is humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, leginkább elektromos áramra van szüksége az országnak. Ukrajnától a gáz- és kőolajszállítás biztosításában vár együttműködést. „Visszautasítom, hogy az Adrián keresztül érkezzen hozzánk a kőolaj, mert jóval drágább lenne. A mi kötelességünk, hogy biztosítsuk a szlovákiai és ukrajnai tranzitszállítást a kőolaj és a földgáz esetében is” – szögezte le.

Hozzáfűzte, továbbra is érvényes, hogy Szlovákia nem ajándékoz fegyvereket Ukrajnának, de a kereskedelem folytatódik.

Robert Fico a szerdai sajtótájékoztatóján megemlítette, hogy a hónap végén Pekingbe utazik. A kínai látogatása során arról fog beszélni, hogyan tudna Kína még jobban bekapcsolódni az ukrajnai konfliktus békefolyamataiba. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia baráti országnak tartja Kínát. „Tartsuk tiszteletben azt a rendszert, amelyet Kína választott” – mondta Robert Fico, aki szerint Kína óriási hatással van a békére és az európai termelékenységre egyaránt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Robert Fico szerint hamarosan véget érhet az ukrajnai háború
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást