Nyitókép: Drazen Zigic/Getty Images

Omikron: mit veszélyes csinálnunk és mit nem?

Infostart
2022. január 17. 06:00
Az amerikai álláspont szerint majdnem mindenki ki lesz téve a variánsnak a következő hetekben, a WHO szerint nagyjából minden második európai el is fogja kapni azt, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes a lehető legtöbb óvintézkedést alkalmaznunk.

Fertőzőbetegség-szakértő segítségével mutatja be a MedicalXpress cikke azokat a cselekvéseket, amelyek elkerülendők, ha az omikront is meg szeretnénk úszni, illetve azokat a tevékenységeket, amelyek rizikója kisebb, így még vállalhatók a pandémia mostani időszakában is.

Az általános óvintézkedések körébe természetesen továbbra is beletartozik a mellőzhető találkozások kihagyása, a távolságtartás, a maszkviselés, a gyakori kézmosás és az, hogy ha betegnek érezzük magunkat vagy már tüneteink is vannak, semmiképp sem megyünk közösségbe.

A nagyobb társaság rizikót jelent

Az összejöveteleket általánosságban is érdemes hanyagolni most Michael Lin fertőzőbetegség-szakértő szerint.

"Minden beltéri összejövetelben megvan a betegség átadásának rizikója" - mondja az orvos, épp ezért mindenkinek érdemes átgondolnia, milyen kockázatok vállalására áll készen. Általánosságban véve minél több ember van együtt, annál nagyobb a rizikó. Ez azzal csökkenthető, ha kevesebben tartózkodunk egy légtérben és minden résztvevő felvette azokat az oltásokat, amelyeket a mindenkori szabályozások lehetővé tesznek számára.

Ezen túl a két éven felüliek jól illeszkedő maszk viselésével csökkenthetik a rizikót, még akkor is, ha oltottak, mivel az omikron az immunizáltak megfertőzésére is képes.

Az immunhiányosok számára kiemelten nagy szerepe van a maszkviselésnek.

Mindezen felül a találkozó előtt otthonunkban tesztelhetjük magunkat. Aki számára ez sem nyújt elegendő biztonságérzetet, az az online térben találkozzon most ismerőseivel.

Étteremben enni is rizikós lehet

Még nagyobb kérdés az, most mennyire biztonságos beülni egy étterembe. Lin szerint a fő kérdés az, megoldható-e az étteremben a távolságtartás a más asztalnál ülőktől. Mindezzel együtt a legnagyobb rizikót nem azok jelentik, akik más asztaloknál ülnek, hanem azok, akikkel együtt vacsorázunk.

Ha mindenképp étteremben szeretne enni, a fertőzőbetegség-szakértő azt tanácsolja, ne csúcsidőben tegye és

kerülje a rosszul szellőző, kis helyiségeket.

Ezen túl segít még a jól illeszkedő maszk viselése akkor, amikor épp nem eszik, továbbá segíthet a fogások közti kézmosás vagy kézfertőtlenítés.

Az utazásnak is lehet veszélye

Van olyan utazás, amit szintén rizikónak tekinti a szakember: a repülőkön, állomásokon, buszokon és vonatokon nem lehet tartani a távolságot. Ezeken a helyeken kiemelten fontos a jól illeszkedő, jól védő maszk viselése, de az étkezés idejére persze ez is lekerül.

A bevásárlás és ügyintézés ugyanakkor viszonylag kis rizikóval jár. A veszélyeztetettek esetében ajánlott persze ilyen esetben is az, hogy ne a legzsúfoltabb időszakokban menjenek boltba.

A szakértő figyelmeztet arra is: nagyon sokat teszünk egészségünkért, ha beoltatjuk magunkat, de ettől sem leszünk legyőzhetetlenek. Viszont még ha meg is betegszünk, akkor is enyhe tünetekre számíthatunk a legtöbb esetben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!