Varga Zsolt a jövőjéről: ameddig lehet és engedik, harcolni fogok

Hogyan értékeli a párizsi olimpiai szereplést? Csalódásként éli meg a negyedik helyet?

Igen, mindenféleképpen. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy azt a játékot, amivel aranyérmesek lettünk a tavalyi, fukuokai vb-n, tovább tudjuk vinni, illetve stabilizáljuk. Azt is tudtuk, hogy nagyon közel vannak a csapatok egymáshoz. A többi csapat is nagy munkát tett bele az olimpiai felkészülésbe. Szerintem egy-egy pillanatban általában az dönt, hogy ki tud jobban koncentrálni, ki hibázik kevesebbet, kinek van még egy kis ereje mondjuk még egy blokkot beletenni. Lényegében minden edző, akivel beszéltem, megerősített engem abban, hogy ilyen nagyon régen volt, vagy nem is emlékeznek rá, hogy ennyire közel lenne egymáshoz hat-nyolc csapat.

De melyik volt a kulcsmeccs? Vagy hogyha sikerült volna legyőzni az Egyesült Államokat, és bronzérmes lenne a csapat, akkor egészen másképpen beszélgetnénk?

Az biztos, hogy teljesen más érzés lenne bennünk, mert nem tudtuk ezt az olimpiai ciklust, ezt az olimpiát egy győzelemmel lezárni. Nekem nagyon sokat jelentett volna személyesen a bronzérem, de úgy éreztem, hogy játékosoknak is. Valamiért ez most így alakult. Fogjuk még elemezni a mérkőzéseket, az egész felkészülést, hogy tanuljunk az esetlegesen elkövetett hibákból. Nagyon alaposan felépített volt az egész felkészülés, úgy éreztem, hogy olyan dolgokat is sikerült csinálnunk, amiket talán a vízilabdában még soha senki nem tudott mérni. Örültem, ha volt eredménye, és ezek a tudományos hátterek később nagy segítséget jelenthetnek. Ebben is előre kell lépnünk. Ha tartani akarjuk a ritmust az ellenfeleinkkel, ha továbbra is magas szinten akarunk dolgozni, akkor amilyen eszközöket csak lehet – sporttudományos vagy bármilyen más oldalról –, használnunk kell.

Azért is fájt az amerikaiak elleni vereség, mert az olimpiai bajnok Varga Dénesnek ez volt a búcsúmeccse a válogatottban?

Ezt a két kérdést teljesen külön kezelném. Duminak akkora “történelme” és karrierje van, amiben ez nyilván nagyon szép befejezés tudott volna lenni egy bronzéremmel, egy éremmel, de ettől függetlenül az ő pályafutásának mindenféleképpen méltó, szép megkoronázása volt, hogy 37 évesen még tudott olimpián játszani. Fontos szerepe volt a csapatban. Ennek talán egy kicsit később lesz meg az igazi értéke, de én azt láttam rajta, hogy így is tudta értékelni azt, ami az elmúlt időszakban történt.

Volt esetleg plusz nyomás önökön a bronzmérkőzés előtt, hogy addigra kiderült, a többi csapatsportágban nem jutott érem közelébe egyik résztvevő magyar válogatott sem, és mindenki a férfi pólósoktól várta a sikert?

Ez szerintem, hogyha meg is érkezett, akkor szűrten érkezett meg, annyira elizolálta a faluban az élet. Hacsak valaki nem a kommenteken lóg egész nap és nem azokat olvassa, akkor nagyon szűrten érkezik meg. Nagyon szerettünk volna az olimpia utolsó napján utolsóként játszva a csapatsportok képviselőiként érmet hozni, de nem feltétlenül emiatt a nyomás miatt, hanem egész egyszerűen azért, mert nagyon szerettünk volna jó eredményt elérni.

Ennek a csapatnak, ennek a generációnak mindenképpen érmet kellett volna nyernie Párizsban?

Nem feltétlenül. Külön kell választani azt is, hogy mi az, ami kellett volna, vagy mi az, ami lehetett volna, illetve mi van benne egy csapatban. Ebben a csapatban, mint ahogy láttuk az elmúlt két évben, benne volt a győzelem, benne volt ugyanúgy a hetedik hely is, és az ezek között lévők közül bármelyik, hiszen tényleg egy-egy gól döntött, amint az előbb is mondtam, kicsi a csapatok között a különbség. Például elindultak a spanyolok fantasztikus játékkal a csoportkörben, aztán egy meccsen eldőlt a sorsuk. Az olaszokkal mi küzdöttünk a legjobb négy közé jutásért egy elképesztően kiélezett mérkőzésen. Ebből tényleg bárki kijöhet jól. Láttuk, hogy a szerbek valami elképesztő dolgot műveltek az utolsó három meccsükön, úgy, hogy előtte, a csoportkörben kikaptak az ausztráloktól, akik 6–0-ra is vezettek ellenük a második negyedben. És ebből lett egy olyan győzelem, amit szerintem senki nem várt, elképesztő dolgot csináltak. Azért azt láttam, hogy a játékospotenciál ott van, vannak egyszeres, kétszeres olimpiai bajnokaik, de valamiért egy ideig nem állt össze a játék képe, de aztán, amikor a leginkább szükség volt rá, mégis összeállt nekik, az elmúlt évek teljesítménye után nyertek egy olimpiát. Ez is nagyon érdekessé teszi a mostani vízilabdát, hogy nehéz megmondani előre, ki az igazi esélyes ebből a nyolc csapatból. Szerintem az egész pólóvilág mást prognosztizált volna az olimpiai döntőre.

Teljesen új csapatot kell majd építeni Los Angelesre? Lesznek azért Varga Dénesen kívül mások is, akik abbahagyják, nem?

Szerintem ez a jövő kérdése. Nehéz lenne válaszolni arra, hogy mi a pontos út. Most ezt az olimpiai ciklust kell lezárni és kiértékelni.

Ha önön múlik, szívesen irányítaná a következő négy évben is a válogatottat?

Én mindig úgy voltam vele, hogy ameddig lehet, én harcolok, de nyilván a szakmai testület, illetve az elnökség feladata annak eldöntése, hogy hogyan szeretnék a folytatást.