Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sós Csaba: korai Milák Kristóf miatt a vészharangokat kongatni

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. június 3. 19:41
Sokat javított az olimpiai bajnok Milák Kristóf néhány nap alatt is a versenyteljesítményén. A 200 méteres pillangóúszás világrekordere múlt héten csütörtökön Barcelonában második lett, Monte-Carlóban azonban sokkal jobb időeredménnyel nyerni tudott ebben a számban. 100 méter pillangón mindkét helyszínen győzött.

A Mare Nostrum tradicionális nemzetközi úszóversenysorozat; hosszú évtizedek óta mindig az évnek ebben az időszakában rendezik meg. Az eseményen rendszeresen részt vesznek a világ legjobbjai, így a magyarok is, ezért Sós Csaba szerint az érdeklődés középpontjában áll. A szövetségi kapitány értékelésében azt is hozzátette, hogy a sorozatot ugyanakkor a legtöbben felkészülésre használják, mert mint fogalmazott, bizonyos „tulajdonságok” csak a versenyeken sajátíthatók el. Éppen ezért egyre több verseny van a versenynaptárban "ma már egész másképp néz ki egy szezon, mint harminc évvel ezelőtt” – jegyezte meg.

A mostani Mare Nostrum barcelonai állomása előtt Milák Kristóf Rómában a 2022-es augusztusi Európa-bajnokságon állt rajtkőre nemzetközi viadalon, tehát a kettő között szűk 650 nap telt el. Ehhez képest a magyar klasszis, ha nem is maradéktalanul jó eredményekkel jelentkezett, de azért elsősorban Monte-Carlóban már kiemelkedő időkkel mutatta meg magát.

Sós Csaba emlékeztetett, hogy Milák Kristóf már túl van egy országos bajnokságon, ahol megmutatta, hogy nagyságrendekkel előrébb tart, mint azt korábban feltételezni lehetett a rendelkezésre álló információk alapján, és „szerencsére előbbre is lépett”. Lesz még egy Európa-bajnokság, aztán jön a nyári olimpia, úgyhogy „a remény nem szűnt meg” – tette hozzá.

A barcelonai állomáson úgy tűnt, elsősorban 100 méter pillangón van közelebb az állapota az „ideálishoz”, 200-on ugyanakkor sokat javított Monte-Carlóra, vagyis néhány nap alatt. Hogy szakmailag ennek mi lehet az oka, a szövetségi kapitány kifejtette: Milák Kristóf Barcelonában 200 pillangón nem jól építette fel az úszását, ami azzal magyarázható, hogy az utóbbi két évben kevés versenyen vett részt. A második állomáson viszont összeszedettebb volt, és az időeredménye megfelelt a jelenlegi állapotához.

Sós Csaba szerint túlzás volt a barcelonai eredménye miatt a „vészharangokat kongatni”, annál is inkább, mert Milák Kristóf teljesen egyedi utat jár, olyat, amilyet még senki előtte, de a tehetsége is olyan, mint senki másé. „Meglátjuk, mi fog kijönni belőle. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ezek az eredmények továbbra is okot adnak a bizakodásra” – ismételte meg.

A Sós Csabával készült teljes interjú csütörtökön este fél nyolc után lesz hallható az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sós Csaba: korai Milák Krisfóf miatt a vészharangokat kongatni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást