A kiváló labdarúgó tizennégy évesen védte először a Dorogi AC NB II-es csapatának hálóját. A háború befejezése után a MATEOSZ együttesénél folytatta, majd 1950-ben a Bp. Honvédhoz került.

Védett Helsinkiben (1952) az olimpiai bajnok csapatban, majd az évszázad mérkőzésén Londonban, 1953. november 25-én, a fantasztikus 6:3-as magyar sikert hozó meccsen és három világbajnokságon (1954, 1958, 1962). 1954-ben, a németek ellen 3:2-re elvesztett berni döntő után koholt vádak alapján eltiltották és hosszú kényszerpihenő után Tatabányán állhatott ismét a kapuba.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan olykor a kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

A Fekete Párducnak becézett kapus nyolcvanhat válogatottság után, 1962 őszén a jugoszlávok elleni meccsen búcsúzott. Rajta kívül Buzánszky Jenő és Puskás Ferenc él még az Aranycsapat legendás játékosai közül.

A háromszoros magyar bajnok kapus 1963-as búcsújáig 390 bajnoki mérkőzésen állt a kapuban. Kiváló reflexével, magabiztos labdafogásával és remekül időzített kifutásaival a világ legjobb kapusainak sorába emelkedett.

Edzőként Salgótarjánban, Tatabányán, a KSI-nél és Kuvaitban tevékenykedett. A Volán elnökeként vonult nyugalomba. A MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki.