Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Grosics Gyula 80 éves

Február 4-én ünneplte 80. születésnapját Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó védett a többi között az évszázad mérkőzésének kikiáltott 6:3-as magyar győzelmet hozó londoni összecsapáson, és három világbajnokságon.

A kiváló labdarúgó tizennégy évesen védte először a Dorogi AC NB II-es csapatának hálóját. A háború befejezése után a MATEOSZ együttesénél folytatta, majd 1950-ben a Bp. Honvédhoz került.

Védett Helsinkiben (1952) az olimpiai bajnok csapatban, majd az évszázad mérkőzésén Londonban, 1953. november 25-én, a fantasztikus 6:3-as magyar sikert hozó meccsen és három világbajnokságon (1954, 1958, 1962). 1954-ben, a németek ellen 3:2-re elvesztett berni döntő után koholt vádak alapján eltiltották és hosszú kényszerpihenő után Tatabányán állhatott ismét a kapuba.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan olykor a kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

A Fekete Párducnak becézett kapus nyolcvanhat válogatottság után, 1962 őszén a jugoszlávok elleni meccsen búcsúzott. Rajta kívül Buzánszky Jenő és Puskás Ferenc él még az Aranycsapat legendás játékosai közül.

A háromszoros magyar bajnok kapus 1963-as búcsújáig 390 bajnoki mérkőzésen állt a kapuban. Kiváló reflexével, magabiztos labdafogásával és remekül időzített kifutásaival a világ legjobb kapusainak sorába emelkedett.

Edzőként Salgótarjánban, Tatabányán, a KSI-nél és Kuvaitban tevékenykedett. A Volán elnökeként vonult nyugalomba. A MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Nem tört meg, de kissé gyengült  a közép-, kelet- és délkelet-európai régiós növekedési sztorija, közben azonban az inflációs kilátások érezhetően romlottak - derül ki a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete (wiiw) legfrissebb előrejelzéséből. Magyarország a 2024–2025-ös stagnálásközeli állapot után fokozatosan javuló pályára állhat, jövőre már 2,5 százalék felett lehet a bővülés, amit az EU-val megállapodott 16,4 milliárd eurónyi forrás beáramlása és a forint jelentős erősödése is támogathat. A kedvezőbb kilátások ugyanakkor feltételesek: az új kormány fenntarthatatlan fiskális helyzetet örökölt. A régió egésze továbbra is látványosan megelőzheti az eurózónát növekedésben, de a korábbi konvergenciamodell gyengülését jelzi, hogy az ipar a német kereslet visszaesésétől, a magasabb költségektől és a kínai versenytől egyaránt szenved.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×