Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Polizei_OL/Twitter

Elszámolhatták magukat a német hatóságok, súlyos összegek láttak napvilágot

Az illetékes német hatóságok kimondatlanul is elszámolták magukat – legalábbis erről tanúskodnak azok a friss adatok, amelyeket a kormány most tett közzé. Ezek szerint a határellenőrzés szigorítására tavaly szeptember óta több mint 80 millió eurót költöttek. Az is kiderült, hogy a teljes összeg felét egyetlen költségtípus teszi ki.

A szigorúbb ellenőrzéseket már tavaly szeptemberben bevezették, azokat a novemberig hatalmon lévő Scholz-kormány rendelte el. A cél azóta is az illegális bevándorlás korlátozása, ami a jelek szerint nemcsak rendkívül költséges, de a szomszédokkal komoly feszültségeket szült.

Elemzők szerint a költségek növelésében "oroszlánrésze" van a május elején hivatalba lépett Merz-kormánynak, ezen belül is Alexander Dobrindt konzervatív belügyminiszternek. A miniszter első és azonnali intézkedése volt a határok ellenőrzésének példátlan szigorítása.

Mindez nemcsak a szükséges infrastruktúra biztosításának szükségességével járt, hanem a határokhoz kivezényelt rendőrök számának jelentős növelésével is.

A belügyminisztérium adatai szerint így a költségek június végéig 80,5 millió euróra rúgtak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a minisztérium az adatokat nem "önként és dalolva" tette közé, hanem az ellenzéki Baloldal Pártjának követelésére. Ezek szerint a költségek nagyjából a kormány hivatalba lépése óta közel 30 miilió euróval emelkedtek.

Ami a kiadások főbb területeit illeti, az ARD közszolgálati médium szerint több millió eurót költöttek "parancsnoki és műveleti felszerelésekre", így egyebek között rendőrjárművekre, fegyverekre és védőruházatra, továbbá a határállomások üzemeltetésére.

A legnagyobb tételt azonban a "túlóradíj" jelentette, amit a rendkívüli többletmunkára kényszerülő rendőröknek kellett kifizetni. A portál szerint tavaly szeptember óta ez az összeg az említett több mint 80 millió euró csaknem felét tette ki.

Mindenesetre a költségek jelentős megnövekedése nem fékezte az ellenőrzés meghosszabbítását. Ezt a közelmúltban jelentette be a belügyminiszter.

A kormány eredeti rendelete szeptemberig szólt, Alexander Dobrindt azonban bejelentette, hogy az ellenőrzéseket meghosszabbítják.

Erre vonatkozóan ugyanakkor határidőt nem közölt.

A német szigorításokra válaszul a szomszédok, elsősorban Lengyelország hasonló intézkedésekkel válaszolt. A menekültekkel, mindenekelőtt az illegális migránsokkal történő ki-, illetve visszatoloncolás mind a német, mind a lengyel határőröknek, túlnyomó többségükben rendőröknek rendkívüli munkát ad.

A belügyminiszter szerint a határon jelenleg mintegy 14 000 német rendőr teljesít szolgálatot, csaknem 2000-rel több, mint a kormány hivatalba lépése előtt. A német rendőrszakszervezet az elmúlt hetekben több alkalommal is rendkívüli túlterheltségre panaszkodott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×