Nyitókép: MTI/EPA/David Mdzinarisvili

Az eddigi kormánypárt nyerhette a választást Grúziában

Infostart / MTI
2024. október 26. 22:27
A grúz központi választási bizottság (CIK) szerint a szavazatok 70 százalékának feldolgozása után a Grúz Álom - Demokratikus Grúzia kormánypárt a voksok 53 százalékát kapta a szombati parlamenti választásokon.

A CIK szombat esti közlése szerint a négy pártból álló ellenzéki koalíció a szavazatok mintegy 38 százalékát szerezte meg a voksok 70 százalékának összesítése alapján.

Szalome Zurabisvili elnök az X mikroblogon azt írta, hogy „az európai Grúzia a szavazatok 52 százalékát kapta a választási csalásokra irányuló kísérletek és a diaszpórából érkező szavazatok ellenére”.

A szombati választásokon a grúz parlament 150 képviselőjét választották meg.

A grúz választási bizottság közlése szerint a részvételi arány 58,94 százalékos volt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök már gratulált a Grúz Álom vezetőjének, Irakli Kobakidzének, amit az X-en tett közzé. A bejegyzésben úgy fogalmazott: „Grúzia népe tudja, mi a legjobb az országának, és ma hallatta a hangját!”

A voksolás kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megszólalt: „Hiába a beavatkozási kísérletek, a georgiai emberek világossá tették, hogy mit akarnak: a patrióta, családokat támogató kormányzópárt elsöprő fölénnyel megnyerte a választást” − írta a tárcavezető a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter a bejegyzésben gratulált a grúz kormánypártnak. A miniszter hozzátette: „a hátralévő elnökségi időszakunkban, s persze utána is minden támogatást megadunk georgiai barátainknak az európai integrációs törekvéseik sikeréhez”.

Szombat este amúgy a kormányzó Grúz Álom, illetve az Egyesült Nemzeti Mozgalom köré tömörülő ellenzéki pártszövetség is győztesnek kiáltotta ki magát azután, hogy egymásnak ellentmondó exit poll felmérések jelentek meg a várható eredményéről.