Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

Túl van az életveszélyen a szlovák miniszterelnök, de kritikus 24 óra vár rá

Infostart
2024. május 16. 06:00
Robert Ficón többórás műtétet hajtottak végre, miután egy merénylő rálőtt és életveszélyesen megsebesítette. A belső vérzést sikerült elállítani, de azt még nem tudni, mely szerveket érte a hasát eltaláló lövedék.

A szlovák sajtó egyöntetűen arról számolt be, hogy a Nyitrabányán egy merényletben megsebesült szlovák kormányfő túl van az életveszélyen. Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter a BBC-nek adott rövid interjúban arról beszélt, hogy a nyitrabányai merénylet után Robert Fico már túl van az életveszélyen, miután a műtét sikeresnek bizonyult. „Súlyosan megsérült: az egyik lövedék a gyomrába fúródott, míg a másik egy ízületet ért. Azonnal kórházba szállították, majd megműtötték” – mondta.

Késő este a TA3 úgy értesült, hogy Robert Fico kormányfőt a műtét óta mesterséges kómában tartják. Az információt hivatalosan nem erősítették meg. A televízió szerint a műtét 3 óra 40 percig tartott, és a miniszterelnök sok vért vesztett, az orvosok pedig minden tőlük telhetőt megtettek – innentől kezdve Fico szervezetén múlik, hogy sikerül-e megküzdenie a sérüléseivel.

A Denník N is úgy értesült, hogy Robert Fico már átesett a műtéten, de itt azt szerepelt este 11-kor, hogy eszméleténél van – írja az Új Szó.

A pluska.sk csütörtök reggel kórházi információkra hivatkozva azt írta, hogy az orvosok szerint a következő 24 óra kritikus a miniszterelnök túlélése szempontjából. A műtétet elvégző szakemberek egy lőtt sebet találtak a mellkasán, a has felső középső részén, míg egyet a felkarján és egy et Robert Fico ujján. Az utóbbi kettő nem jelentett életveszélyt, de a haslövés igen. Az orvosi jelentés szerint lövedékek nem érték a gerincet.

Az ultrahangos vizsgálat jelentős mennyiségű szabad folyadékot mutatott ki a hasban, és csaknem négyórás műtéti beavatkozással a vérzést próbálták elállítani – végül sikerrel. Arról, hogy mely szerveket érte a lövedék, eltérőek a beszámolók.

A portál szerint Fico jelenleg mesterséges altatásban van, és kritikus 24 óra áll előtte.

A szlovák belügyminiszter az esti sajtótájékoztatón leszögezte, a bűnüldöző szervek nem lesznek tétlenek, és nem marad büntetlenül egyetlen, a merényletet helyeslő vagy további hasonló tettekre bujtogató kijelentés sem. Šutaj Eštok elmondta, a hatóságok mindent megtesznek a többi közjogi méltóság és a parlamenti képviselők biztonságának garantálására. Szintén fokozzák egyes médiumok és ellenzéki politikusok védelmét.