Nyitókép: MTI/AP/Reuters/Benoit Tessier

Ez állhat Merkel és Macron közeledésének hátterében

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2019. január 23. 18:56
Bár nem azonos európai pártcsalád áll mögöttük, de mégis egy célja van a német kancellárnak és a francia elnöknek a kedden Aachenben megkötött együttműködési és integrációs megállapodással - mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója, Fóris György.

Macron elnök és Merkel kancellár ha nem is föderalizmuspártiak, de európai projekterősítő alapokon állnak - állapította meg az aacheni egyezmény megkötésének másnapján az InfoRádiónak Fóris György, a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója.

"Sokak szemében ők testesítik meg azt a féle középpárti filozófiát, ami fél évszázadon át az európai projekt építését jellemezte, és ami ma a magországok között is és a visegrádi országok fellépésével is egy alternatív erővel találkozik szembe.

Tehát kívül-belül van egy, a nemzetállamokra koncentrálni óhajtó politikai irányzat és szándék" - mondta Fóris.

Ismert, az Angela Merkel mögött álló erő az Európai Néppárt tagja, ám Emmanuel Macron mögött egy más értékvilágú közösség élén áll. Erre reagálva Fóris aláhúzta: "Ők ketten most már nem egy konkrét pártpolitikai ideológiát vagy profilt, hanem egy Európa-építési filozófiát képviselnek, amihez az alapító atyák óta tulajdonképpen az elmúlt évtizedig abszolút érvényes volt és mindent meghatározott, és amit most jobbról és balról is megkérdőjeleznek" - tette hozzá.

Úgy látja,

a hagyományos politikai felállás szerint egymás ellen kellene, hogy kampányoljon Európa két erős embere, a liberális Macron és a konzervatív Merkel,

mégis azzal, hogy "az európai projekt egészét éri most megkérdőjelezés és kihívás, ezért inkább hátukat egymásnak vetve ezekre koncentrálnak, és nem arra, hogy mi választja el őket" - vélekedett Fóris György.

A témáról bővebben is szó lesz szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
190123 KUL1 1513 Fóris a német-francia kapcsolatokról-NZr
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást