Nyitókép: imaginima/Getty Images

Két megoldása van a Molnak a Lukoil-ügyre, az egyik érzékenyen érintené a benzin árát is

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. augusztus 2. 07:40
Két elképzelésben gondolkodik a Mol az oroszországi olajszállítások ukrajnai tilalmának a megoldására – mondta az InfoRádióban Weinhardt Attila, a Portfolio elemzője.

Az egyik megoldása az ügynek az lenne, hogy a Mol az orosz–ukrán határon átvenné az Oroszország felől érkező olaj tulajdonjogát. Onnan aztán már a magyar olajtársaság, a saját kockázatára szállítaná tovább. Ezzel kivédhető lenne, hogy a kijevi vezetés egymás után tiltsa meg a különböző orosz cégeknek a nyersolaj szállítását Ukrajnán keresztül – közölte Weinhardt Attila.

A Portfolio elemzője szerint a másik lehetőség az, hogy a Lukoil elleni szankció miatt kieső mennyiséget a Mol átterelné a horvátországi Adria kőolajvezetékre, és onnan táplálná a százhalombattai és a pozsonyi finomítóba, tehát valójában nem szakadna el az orosz olajtól.

"Úgy értesültem, hogy egyelőre ebből a két lehetőségből az első valószínűbb, ezt mérlegeli a Mol is.

Döntés a következő hetekben születhet az Európai Bizottsággal való egyeztetések, illetve az adatok bekérése után" – mondta a szakértő.

Weinhardt Attila forrásai szerint nem kell üzemanyaghiánytól tartani, és a mostani helyzet a következő hetekben rendeződni fog. A Portfolio elemzője azt mondta, hogy ellátási gondok legfeljebb akkor jelentkezhetnének, ha a Barátság 2 kőolajvezetéken teljesen megszűnne az orosz olaj szállítása.

Ugyanakkor bármelyik megoldást is választja a Mol, az mindenképpen a költségek emelkedésével is jár. Ha a tulajdonjog átvétele mellett dönt, akkor a háborús helyzet miatt muszáj lenne valamilyen biztosítást is kötnie, aminek a költsége pluszként jelentkezne, de ez a tétel valószínűleg a magyarországi kiskereskedelmi üzemanyagárakra nem gyakorolna hatást.

Ha a Mol az Adria vezetéken történő szállítást választaná, akkor annak a költségei már érezhetők lehetnek a hazai autósok számára is. Itt ugyanis a tranzitdíj magasabb, mint ha Ukrajnán keresztül jönne az olaj. "Összességében a Horvátország felőli megoldás valószínűleg felfelé ható nyomást fejtene ki a magyarországi üzemanyagárakra is" – vélekedett Weinhardt Attila.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két megoldása van a Molnak a Lukoil-ügyre, az egyik érzékenyen érintené a benzin árát is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást