Nyitókép: Lew Robertson/Getty Images

Ennek örülni fognak a piaci vásárlók: olcsóbb lett a gyümölcs és a zöldség is

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. július 6. 08:00
A nagybani piacon átlagban 15-20 százalékkal, a kiskereskedelemben pedig 10-20 százalékkal olcsóbb a gyümölcs és a zöldség idén, mint tavaly nyáron. Ennek részben az az oka, hogy itthon és Európa-szerte is sokkal jobb lett a termés, mint az előző két évben – mondta az InfoRádióban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője.

Héjja Csaba szerint a klímaváltozás miatt sokkal hamarabb érnek a gyümölcsök, így pedig nagyon kitolódik vagy egyes fajtáknál eltolódik a szezon. A szőlőt hozta fel példaként, amit az utóbbi években már augusztusban szüretelnek a magyar gazdák, míg a kajszibarack idén két héttel korábban érett a megszokotthoz képest. Éppen emiatt az agrárközgazdász úgy véli, hogy már nem mérvadó az aktuális év termésmennyiségét az előző év hasonló időszakával összehasonlítani, ugyanis folyamatosan változik a szezonok időtartama.

Hozzátette. mint minden más terméknél, a zöldségek és a gyümölcsök esetében is a kereslet és a kínálat függvényében alakulnak ki az árak, miközben döntő befolyásoló tényező a környezeti kitettség. A viszonylag kedvező időjárás miatt idén erősen közepes, jó termés lesz.

Ha pedig nagyobb a mennyiség, a kereskedők olcsóbban tudnak árazni.

Héjja Csaba felhívta a figyelmet az importtermékek hatására is, ugyanis unión kívüli, harmadik országokból elég jelentős mennyiségben érkeznek gyümölcsök Magyarországra, ami szintén meghatározza az árakat.

Ha például Törökországban nagy a dinnyetermés, biztosan „nyomni fogja” a teljes európai piacot, ahol ilyen esetben általános árszínvonal-csökkenés következik be. A hagyományos, Magyarországon már nagyon régóta termő gyümölcsökből (cseresznye, meggy, kajszibarack, őszibarack) az előrejelzések szerint lesz elég termés idén.

Héjja Csaba kiemelte: mivel Magyarországon nőnek a reálbérek, vagyis viszonylag nagyobb az emberek elkölthető jövedelme, a fogyasztói kereslet is jelentősebb lesz a zöldségek, gyümölcsök iránt. Az elemző szerint

a kiskereskedelemben átlagosan 10-20 százalékkal lesznek olcsóbbak a gyümölcsök és a zöldségek idén, mint tavaly nyáron.

Az Agrárközgazdasági Intézet közlése szerint a paradicsomnak például 5-10 százalékkal alacsonyabb az ára, mint tavaly ilyenkor, de a paprika is kevesebbe kerül az egy évvel korábbi árakhoz képest. Héjja Csaba megemlítette még az újburgonyát is, ami csaknem 50 százalékkal olcsóbb 2023-hoz képest, és ha emelkedni is fog az ára a következő időszakban, vélhetően nem lesz durva drágulás, mert ugyancsak nagy volt az idei termés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Héjja Csaba a gyümölcsök és a zöldségek hazai árairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást