Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

A szakértők szerint M. Richárd 130-cal száguldott, kezében a mobiljával

Infostart
2019. december 3. 12:24
Elkészült a kiegészített műszaki szakértői vélemény, amely szerint M. Richárd a kezében tartotta a telefont és a biztonsági övét sem használta néhány másodperccel azelőtt, hogy iszonyatos tempóban egy kanyarodó Citroënnek csapódott a Dózsa György úton.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott a Dózsa György úti baleset ügyének tárgyalása – tudósít az Index. Az előző tárgyaláson vetítették le azt a rövid videót, amit M. Richárd néhány másodperccel az ütközés előtt a mobiljával készített. A férfi azt állította, hogy a telefon egy pohártartóba volt beállítva a videót pedig akkori párjának szánta, akinek a Mercedest is ajándékba vette.

A szakértő azonban megállapította, hogy M. Richárd a Dózsa György útra való kanyarodás után kezdett gyorsulni és a Mercedes átlagosan 53 km/óra és 140 km/óra közötti sebességekkel haladt. A felvételekből egyértelműen kiderült, hogy

a sofőr a jobb kezében tartotta a mobilt, amelynek a látószöge folyamatosan változott.

A felvételen hallható pittyegő hang a szakértő szerint pedig arra utal, hogy a férfi nem használta a biztonsági övet sem.

A vád szerint a Mercedes sofőrje jogosítvány nélkül, 130 km/órás sebességgel haladt. A Vágány utca felől érkező Citroën – amelynek vezetője a harmadrendű vádlott – a lámpa zöld jelzése után a Dózsa György útról egy lendületes gyorsítással akart bekanyarodni balra, a Kassák Lajos utcába. A kanyar szabályos ívét viszont levágta, hogy mielőbb be tudja fejezni a manővert és így ne akadályozza a szembejövőket. A nagy sebességgel közeledő Mercedest azonban nem vette észre, így nagy erővel csapódott neki a Citroënnek.

A kiegészített szakértői vélemény szerint a vádlott az ütközés előtt fél másodpercig fékezett, tehát a felvétel alapján egyértelműen „cáfolható, hogy a baleset előtt gyorsított”, mint ahogy M. Richárd korábban a sebességtúllépést magyarázta.

Koltai Zsuzsanna, M. Richárd védője szerint a kiegészített szakvélemény több ponton is aggályos, ezért új műszaki szakértő kirendelését indítványozták.

A műszaki szakértő szerint, ha a Mercedes egyébként a megengedett 60-70 km/órás sebességgel halad, egy vészfékezéssel elkerülhette volna a balesetet, ha mindössze 50 km/órával halad, akkor fékezés nélkül kerülhették volna el a baleset. Ha pedig a Citroën sofőrje az intenzív gyorsulást befejezi, és visszakormányozza az autót, akkor gond nélkül kerülhette volna ki a Mercedest.

Az eljárás alatt igazságügyi szakértő is vizsgálta M. Richárdot, összesen hat személyiségtesztet végeztettek vele, melyekből egyértelműen kiderült, hogy

a férfi nem elmebeteg, személyisége viszont "Impulzív, indulatvezérelt, egoista, öntörvényű, laza szabálytartása és magas rizikóvállalása niatt a büntetéseknek nincs visszatartó erejük".

M. Richárd szocializációja során kialakult személyiségszerkezete alkalmatlanná tette a vezetésre, és a baleset pillanatában is alkalmatlan volt arra.

M. Richárd jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, vagyis Budapest területét nem hagyhatja el. A tárgyalás végén arra kérte a bírót, hogy ezt szüntesse meg, mert az ünnepek alatt meglátogatná vidéken élő, idős, beteg rokonait, de a bíróság az indítványt – az ügyésszel egyetértve – elutasította.