Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Percről percre – a járvány legfontosabb hírei hétfőn

Infostart
2021. február 8. 09:30
377 655 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg. Ketten börtönbe is kerültek a járványvédelmi szabályok megsértése miatt. Dél-Afrikában parkolópályára tették az AstraZenecát. Minden hír a járványról és annak hatásairól egy helyen. (Nyitókép: az autósmozi mintájára szervezett autós karnevál két résztvevője a németországi Monheimban február 5-én. A koronavírus-járvány miatt a hagyományos karneváli események ebben az idényben a virtuális térbe költöztek vagy autóban ülve élhetőek át.)
2021.02.08. 22:29

Portugáliában csökkent az új halálesetek száma, de kórházak még mindig túlterheltek

Három hét óta a legkevesebb új halálesetet jelentették hétfőn. Az új kórházi felvételek száma viszont egy hét után ismét emelkedett, bár a Covid-19-betegség terjedése január vége óta lassul.

Portugáliában 100 ezer lakosra vetítve januárban a legrosszabb volt a járványhelyzet a világban,

rohamosan nőtt az új fertőzöttek száma, és a betegek "elárasztották" a közegészségügyi rendszer intézményeit. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem hétfői adatai szerint 100 lakos alapján a halálesetek száma még mindig a legmagasabb, a napi új fertőzöttek száma pedig a negyedik legmagasabb a világban.

A portugál hatóságok a Nagy-Britanniában azonosított koronavírus-változatot okolják a járvány felgyorsulása miatt, és január 15-én karantént rendeltek el. Az iskolákat egy héttel később zárták be.

2021.02.08. 22:05

WHO: korai elutasítani az AstraZeneca oltását

Több adatra van szükség az AstraZeneca vakcinájának a WHO általi jóváhagyásához - jelentették ki az ENSZ egészségügyi szervezetének szakértői.

2021.02.08. 21:30

Így reagáltak a magyar vállalkozások a járvány második hullámára

A tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen változott a távmunkában dolgozók aránya – közölte a GKI.

2021.02.08. 21:18

Az EB rábólintott az új Pfizer-BioNTech-szerződésre

Végleges az Európai Bizottság és Pfizer/BioNTech vállalatok között létrejött megállapodás, amelynek értelmében az Európai Unió további 300 millió adagot szerez be a koronavírus elleni oltóanyagból - közölte egy uniós szóvivő hétfőn, név nélkül nyilatkozva.

2021.02.08. 20:45

A Puskásba jön a ManCity is

A Puskás Aréna ad otthont a Borussia Mönchengladbach-Manchester City párharc első mérkőzésének a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

2021.02.08. 20:10

Egy ország, amely csúnyán megbánthatja a korai nyitást

Ha Dubajra vetjük szemünket, úgy tűnhet, mintha koronavírus nem is létezne: az Egyesült Arab Emirátusok ikonikus városa fogadja a szürke európai télből érkezőket, de fertőzöttségi adatai arra utalnak, súlyos árat fizethetnek majd ezért.

2021.02.08. 19:48

„A nézők nagyon éhesek” – lesz helye a streamelésnek és az online színháznak a jövőben is

Arról, hogy tavasz óta mennyit változott a színházi közvetítések rendszere, és mi lehet e forma jövője, az InfoRádió Légrádi Gergelyt, az eSzínház oldal vezetőjét kérdezte.

2021.02.08. 19:38

Az EKB ellenáll, nem engedi el a tagállamok járvány miatti adósságát

Határozott hangon utasította vissza az Európai Központi Bank elnöke, hogy a bank elengedhetné a járvány idején az EKB-val szemben keletkezett államadósságot.

2021.02.08. 19:16

Wladár Sándor: erősen kérdéses a szurkolók jelenléte az úszó Eb-n

A MÚSZ hétfői tájékoztatása szerint hosszú idő után ismét ülést tartott a tavalyról idénre halasztott úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó Eb előkészületeit koordináló stratégiai előkészítő bizottság.

2021.02.08. 18:53

Hat hónapig biztosan megmaradnak az antitestek a koronavírus-fertőzés után

Egy friss kutatás eredménye szerint a felmérésbe bevont, korábban koronavírus-fertőzésen átesettek vérében hat hónapon át megmaradtak az antitestek.

2021.02.08. 18:41

György László: új lehetőségeket hoz a gazdaság-újraindítási akcióterv

Eredményesen zárult a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtása, a gazdaság-újraindítási akcióterv pedig számos új támogatást jelent majd a magyar vállalkozásoknak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

2021.02.08. 17:33

A szomszédban már nyithatnak az iskolák, de kevesen élnek vele

Szlovákiában a kormány további 40 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet, amely március 20-ig lesz érvényes. Életbe lépett az úgynevezett Covid-automata is.

2021.02.08. 17:25

A cseh kormány a szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől

Az erről szóló beadványt hétfőn fogadta el az Andrej Babis miniszterelnök vezette koalíciós kabinet. Csehországban október 5-én hirdettek szükségállapotot, s ezt azóta már ötször meghosszabbították. Ez a jogi helyzet február 14-én jár le. Hamácek szerint a kormány azt kéri a képviselőháztól, hogy engedélyezze a szükségállapot harminc nappal, azaz március 16-ig való meghosszabbítását.

Nem hivatalos értesülések szerint a képviselőház csütörtökön délután tűzi napirendre a kormány kérését. Ezt megelőzően kedden találkoznak a kisebbségi kormánykoalíciós és az ellenzéki pártok képviselői, hogy megpróbáljanak közös álláspontra jutni ebben a kérdésben.

2021.02.08. 16:59

Török vakcina hazai használatát vizsgálhatnák magyar szakemberek

Törökország, a járványhelyzettől függően, örömmel fogadná a saját fejlesztésű, koronavírus elleni vakcinája tesztelésének harmadik, klinikai fázisában Magyarország szakmai és tudományos együttműködését - jelentette ki Szijjártó Péter Ankarában, Fahrettin Koca török egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélése után.

2021.02.08. 16:54

AstraZeneca-vakcina: egy jó hír, egy rossz

Egy új tanulmány szerint csak 10 százalékos hatékonyságú a cég Covid-vakcinája az új, dél-afrikai vírusvariánssal szemben. Viszont előnyös, ha a második adagot minél később adják be.

2021.02.08. 15:41

Moszkva nagy geopolitikai ziccere a Szputnyik V

Geopolitikai előnyt kovácsol Oroszország a Szputnyik V covid-vakcinából. A szérum hatásosságát és biztonságosságát egy tekintélyes nyugati szaklap is igazolta. A fő vásárlók a latin-amerikai országok, és a politikai ellentét dacára az Európai Unió is rendelhet Szputnyik V-t.

2021.02.08. 15:30

Egyszerű eszközzel, otthon tesztelheti magát több tízezer bécsi dolgozó

Összesen 60 ezer ember heti kétszer ingyenes gargalizálós tesztet végezhet el. Az eredmény 24 órán belül megérkezik.

2021.02.08. 14:56

Akár már ősszel jöhetne egy újabb oltási forduló a briteknél

Ezek ellen is jó hatékonysággal védenek, véli a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.

2021.02.08. 14:44

Budapest: az utcákon és a tereken indulhat újra az élet – így segítenének

Újraindítási csomaggal készül a fővárosi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése utáni időszakra, ezzel segítve a budapesti vendéglátóipart.

2021.02.08. 14:11

A Covid nem válogat: száz fölött az elhunyt orvosok száma Szerbiában

Szerbiában eddig 104 orvos halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe – jelentette a Nova S televízió hivatalos adatokra hivatkozva.

2021.02.08. 13:27

Koronavírus: több mint félszáz egészségügyi elhunytról tud a MOK

A Magyar Orvosi Kamara honlapján szereplő adatok szerint eddig ötvenhat egészségügyi dolgozó vesztette életét koronavírus-fertőzésben Magyarországon.

2021.02.08. 13:14

Nagy hiányra számít az idén a PM, de a január pluszt hozott

Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt – közölte gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.

2021.02.08. 12:40

Hihetetlennek tűnő napi adatokról adott hírt Kína

Csaknem két hónapja először nem találtak új koronavírus-fertőzéses esetet a szárazföldi részen vasárnap.

2021.02.08. 12:16

A kórházi oltópontokon már a Szputnyik V vakcinával oltanak

A kórházi oltópontokon elkezdik alkalmazni az orosz vakcinát is, míg az AstraZeneca vakcinájával elindul a 60 év alatti krónikus betegek oltása is ezen a héten – ismertette György István, az operatív törzs oltási munkacsoportjának a vezetője.

2021.02.08. 11:17

Nincs változás, marad a hagyományos érettségi

Az idén a járványhelyzet ellenére lesz írásbeli és szóbeli része is a vizsgának.

2021.02.08. 10:52

Tíz évre akár tízmilliós hitel kamatmentesen

Ráadásul csak három év múlva kell elkezdeni a törlesztést, ami nagy segítség lehet a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozásoknak, csak arról nem írnak még, mikor indul a program.

2021.02.08. 10:41

Gémesi György levelet írt Gulyás Gergelynek

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a településeknek február 15-ig kell elkészítenie a költségvetést, ám kasszájukból 100 milliárd forint hiányzik.

2021.02.08. 10:26

Home office-ba parancsolta a dolgozókat a szlovák kormány

A Munkafelügyelet által végrehajtott ellenőrzésekre számíthatnak a szlovák munkáltatók.

2021.02.08. 09:15

Napi adatok: nőtt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is

Az írják, az e heti oltási tervet az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertetik. Az új fertőzöttek és elhunytak száma Magyarországon a vasárnapi adatot idézi.

2021.02.08. 07:47

Szakértő: a járvány tanulságai segíthetnek felszámolni a gyógyszerhiány okait

Több, ilyenkor nagyobb mennyiségben fogyó szer hiányozhat a patikákból. A Hungaropharma szerint a gyógyszerhiányt a járvány nyomán levont tanulságok segíthetnek felszámolni.

2021.02.08. 07:04

Az összes NFL-stadion oltópont lesz

Joe Biden amerikai elnök közölte, hogy az Egyesült Államok kormányzata élni kíván a National Football League (NFL) ajánlatával.

2021.02.08. 06:37

Dél-Afrika elhalasztja a tömeges oltást az AstraZenecával

Egy johannesburgi tanulmány szerint a védőoltás hatékonysága "korlátozott" a koronavírus dél-afrikai változatával szemben.

2021.02.08. 05:41

Ketten börtönbe is kerültek a járványvédelmi szabályok megsértése miatt

A Bűnügyi Statisztikai Rendszerből az is kiderült, a bírságok mekkora százalékát fizették be eddig.