Nyitókép: Forrás: Audi Hungaria

Az autógyártás sem húzza már úgy a szlovák ipart, mint korábban

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. augusztus 12. 09:26
Júniusban visszaesett a szlovák ipar teljesítménye. 2,4 százalékkal csökkent a termelés az előző évhez képest, amikor a gépek, fémek és közlekedési eszközök gyártásának visszaesését még az energiával kapcsolatos termelés több mint fél éves növekedése sem tudta ellensúlyozni – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.

A 15 megfigyelt iparágból tízben csökkent a teljesítmény az előző évhez képest, köztük szinte valamennyi alapágazatban – közölte augusztus 9-én ismertetett legfrissebb jelentésében a Szlovák Statisztikai Hivatal. Jelentős, kétszámjegyű visszaesést idén júniusban a szlovákiai iparágak egyharmadánál regisztráltak.

A legjelentősebb negatív hatással az ipari termelésre az idei év hatodik hónapjában a gépgyártás 20,5%-os visszaesése volt. Ez az ágazat már az év eleje óta éves szinten csökkenést mutat. Az iparágat a fémgyártás több mint 9 százalékos csökkenése is lefelé húzta. Két hónapnyi viszonylag jelentős növekedést követően a közlekedési eszközök gyártása is 3,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A jelentősebb visszaeséstől az energiaszektorban tapasztalt növekedés mentette meg a szlovák ipart, köszönhetően egyebek mellett a mohi atomerőmű harmadik blokkjának beindításának. Kedvezően hatott továbbá a feldolgozóipar, valamint a vegyi anyagok és termékek gyártásának növekedése is.

Elemzők szerint a szlovákiai ipari termelés 2,4 százalékos éves szintű visszaesésének egyik fő oka az egyik kulcsfontosságú ipari ágazat, az autóipar negatív fejlődése. A szlovák autógyártók küzdenek az európai kereslet fokozatos csökkenésével. Bár júniusban az autóeladások Európában éves szinten növekedtek, a dízel- és benzinmotoros járművek eladásai továbbra is csökkentek. „A szlovákiai autóipar termelését valószínűleg továbbra is a gyártás elektromos autókra való átállása zavarja meg” – fejtette ki Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Szerinte akadályt jelenthet a nyári hónapokban az is, hogy a nyári szabadságok miatt az üzemekben a teljes leállás időszakai egyenlőtlenül oszlanak meg a két nyári hónap között.

A Szlovák Takarékpénztár elemzője, Marián Kočiš szerint a szlovák autóipar iránti összességében gyengébb kereslet mellett az ellátási láncok is kihívást jelentenek. A szakértő úgy látja, ennek akadálya lehet a kereslet további visszaesése, amit az amerikai piac közelmúltbeli negatív alakulása, valamint a kínai gyártók gyorsan növekvő konkurenciája válthat ki. Ezzel szemben az Európai Központi Bank várható szeptemberi kamatcsökkentése lendületet adhat a gazdasági fellendülésnek.

A 365.bank elemzője, Tomáš Boháček szerint az ipari termelés stabilizálódása később következhet be, mint azt eredetileg várták. „A helyzet bizonytalanabb, mint például tavasszal, amikor az őszi stabilizációra számítottak. Ma inkább úgy tűnik, hogy ez csak a téli hónapok elején valósulhat meg” – mondta a piaci szakértő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az autógyártás sem húzza már úgy a szlovák ipart, mint korábban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást