Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Továbbra sincs válasza a Boeingnek egy égető kérdésre

Infostart
2024. július 22. 18:52
A NASA és a Boeing mérnökei közösen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, milyen állapotban van a Starliner űrhajó. A célhoz egy lépéssel már közelebb kerültek.

Június elején érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing űrhajója, a Starliner, ami a szokásos rakomány mellett a NASA két űrhajósát, Sunita Williamst és Butch Wilmore-t vitte fel az űrbe.

Már az indulás sem volt sima, kiderült ugyanis, hogy az űrhajóból szivárog a hélium. Az odaérkezésük során több probléma is felmerült, amit azóta sem sikerült orvosolni. A NASA mérnökei emiatt többször elhalasztották a két asztronauta hazatérését, végül pedig bizonytalan időre el is tolták azt.

A jelen állás szerint leghamarabb augusztus közepén térhet vissza a NASA két űrhajósa, ami azt is jelenti, hogy a mérnökök a Földön gőzerővel dolgoznak a hiba elhárításán.

A Starlinernek van egy pontos másolata a NASA-nál, ezért a szakemberek nem csak modellezni tudják, hogy mi történik az eredetivel, de azt is kideríthetik, hogy a Nemzetközi Űrállomás adta lehetőségek között miként lehet a problémát mérsékelni.

A Boeing most azt közölte, a NASA-val közösen sikerült pontosan rekonstruálni a tolóerő-csökkenést, így most megvizsgálják a kapott adatokat. Ezek alapján úgy tűnik, közel lehet a megoldás, ám azt továbbra sem közölte sem a cég, sem a szervezet, hogy mikor térhetnek vissza az űrhajósok a Földre. A szakemberek csupán annyit mondtak, hogy erre a következő hetekben sor kerül – számolt be a hvg.hu.

A teszteket az új-mexikói White Sands tesztüzemben végezték el, ahol nemcsak az indulás körülményeit szimulálták, hanem a lehetséges visszatérését is. A NASA hamarosan azt is rekonstruálja, elég jó állapotban van-e a Starliner ahhoz, hogy a két űrhajós visszatérjen vele a Földre. Az eredményeket napokon belül közölni fogják a mérnökök.