Fehérjekutatással foglalkozó tudósok kapták a kémiai Nobel-díjat

Infostart / MTI
2018. október 3. 12:17
 Frances Arnold, George Smith és Gregory Winter eljárásai révén manapság már kevésbé környezetszennyező a vegyipar, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják.

A fehérjék kutatásában elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémiától.

Frances Arnold az enzimek irányított evolúciójáért, George Smith és Gregory Winter a peptidek és antitestek fág-bemutatásáért részesül az elismerésben.

A stockholmi székhelyű akadémia indoklása szerint a díjazottak eljárásaik révén manapság kevésbé környezetszennyező a vegyipar, újfajta anyagokat fejlesztenek ki, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják. A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Ennek felét Frances Arnold kapja, a másik felén George Smith és Gregory Winter osztozik.

A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.