Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Varga Dénest még egy rekord nagyon izgatja – lehet, hogy mégsem vonul vissza?

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. május 22. 19:02
A pályafutása tizenkettedik bajnoki címét ünneplő ferencvárosi játékos utolérte az örökranglistán az újpesti legendát, Bozsi Mihályt, és saját elmondása szerint még hezitál, hogy folytatja-e karrierjét klubszinten. Nyéki Balázs, az FTC vezetőedzője pedig arról beszélt az InfoRádióban, hogy a Vasas elleni bajnoki fináléban még belefértek a hibák, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében azonban már koncentráltabb teljesítményre lesz szükség.

A Ferencváros sorozatban harmadszor lett aranyérmes a férfi vízilabda ob I-ben, miután a döntőben az első mérkőzésen 13-7-re, a második találkozón pedig 21-14-re győzött a Vasas ellen, amely tizenkét év jutott ismét a bajnoki fináléba. A zöld-fehérek történetük 26. bajnoki címét nyerték meg, ezzel utolérték az örökranglista élén az Újpestet. Az FTC 1983 óta az első csapat, amely veretlenül lett bajnok, akkor éppen a mostani ellenfél, a Vasas produkált ugyanilyen sorozatot.

A Ferencváros csapatát irányító Nyéki Balázs az InfoRádióban elmondta: sokat jelent számára, hogy vezetőedzőként először ünnepelhet bajnoki címet a klubbal. A párharc előtt valamivel szorosabb küzdelemre számított, úgy véli, sokkal inkább „előjöhetett volna a döntő feeling”, ha nem domináltak volna ennyire mindkét meccsen. Emiatt fura érzések kavarognak benne, de természetesen nagyon örül a sikernek. Mint fogalmazott, azért nem kell elnézését kérniük, hogy most ennyivel jobbak voltak a Vasasnál.

Hozzátette: rendkívül sokat dolgoztak az edzéseken év közben, szerinte ez jól látszódott a bajnoki döntőben a két csapat közötti különbségen.

„Ha nem végeztük volna el ezt a munkát, akkor talán közelebb került volna hozzánk a Vasas, de meccsről meccsre egyre jobban tudtunk teljesíteni ellenük”

– jegyezte meg a szakember.

Az FTC tavaly szeptemberben a Magyar Kupa döntőjében is a Vasassal találkozott, és akkor is a zöld-fehérek diadalmaskodtak: öt góllal, 11-6-ra nyert Nyéki Balázs csapata. A tréner visszaidézte, hogy akkor sokan megkérdezték tőle, vajon a szezon végén is ekkora lesz-e a különbség a két együttes között, amire azt válaszolta: reményei szerint még nagyobb. Mint kiderült, igaza lett, az eredmények őt igazolják.

A döntő második meccsén szerzett 21 góllal nagyon elégedett, a kapott 14-gyel már kevésbé, de szerinte az ilyen gólzáporos összecsapásokon „nehéz elvárni, hogy csak hét kapott góllal zárjanak”. Elismerte, hogy védekezésben elvesztették azt a „feszességet”, ami egyébként megítélése szerint az egész szezon alatt jellemezte a játékukat. Megjegyezte, hogy igyekeztek végig nagy fordulatszámom pörögni a döntő két meccsén, ami miatt óhatatlanul belecsúszott egy-két hiba is, de ezek most bőven belefértek.

„Egyáltalán nem keserű a szám íze azért, mert sok gólt kaptunk a Vasas elleni második meccsen. Nincs miért aggódni, mert azt gondolom, hogy a Novi Beograd ellen egy teljesen más mérkőzést kell majd játszanunk a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Jól kell hozzájuk alkalmazkodnunk, és annyival kell őket megvernünk, amennyivel tudjuk”

– jelölte ki a következő célt a szakember.

Felnőtt a feladathoz az ifjú titán

Nyéki Balázs szerint az összes játékosa fejlődött valamennyit a szezon elejéhez képest, mindenki nagyon keményen készült, de ha mégis ki kellene emelnie egyet közülük, az Vigvári Vendel lenne. Mint mondta, tavaly 21 évesen lett világbajnok, nagyon fiatalon jött egy óriási siker a karrierjében, és egyesek kész játékosként tekintettek rá, Nyéki Balázs szerint azonban még csak most kezd el azzá válni. Kifejezetten örül neki, hogy egyre jobban teljesít, egyáltalán nem lehet panasz a hozzáállására, ugyanakkor hozzátette: egy-két komolyabb, mélyebb beszélgetés is lezajlott közöttük.

Kiemelte a légiósok teljesítményét is, akik meglátása szerint sokat segítettek a csapatnak, jól beilleszkedtek és fontos pillanatokban oroszlánrészt vállaltak egy-egy nagy győzelem elérésében. Edoardo Di Somma, Sztilianosz Argiropulosz és Dusan Mandic nevét külön megemlítette, bár a kétszeres olimpiai bajnok szerb játékos esetében nem volt szükség semmilyen fejlesztésre, mert ő a szakember szerint egy igazi világsztár, aki pontosan tudja, mit kell tennie az éles szituációkban. „Őt csak kezelni kellett, hogy jól tudjon játszani” – fűzte hozzá félig viccesen.

A 37 éves Varga Dénessel kapcsolatban azt mondta Nyéki Balázs, hogy „igazi ikonnak” tartja és nagy megtiszteltetés számára, hogy az edzője lehet.

Példaértékűnek nevezte az egész éves munkáját, pedig testközelből látta, hogy időnként mennyire nehezen ment már neki a regenerálódás.

Mint fogalmazott, néha nehezebben viselte az edéseket, a legfontosabb meccseken azonban a legtöbbször úgy szállt be, hogy „új színt tudott hozni a csapat játékába”, ami sokszor felspannolta a többieket is. „Ez nagyon jó előjel a válogatott számára is az olimpia előtt” – fejtegette.

A szezon két legfontosabb meccse következik

Előtte azonban még június 5. és 7. között Máltán rendezik meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, ahol a szerb Novi Beograd csapatával játszik a fináléba jutásért a Ferencváros, míg a másik ágon Pro Recco–Olympiakosz összecsapás lesz. Nyéki Balázs határozottan kijelentette, hogy a Magyar Kupa és a bajnokság megnyerése után a legrangosabb európai kupasorozatban is fel szeretnének érni a csúcsra. Úgy véli, nagyon fontos lesz, hogy mentálisan és fizikálisan is ideális állapotba kerüljenek az elődöntőig.

Ha azt az akadályt sikeresen vennék, jöhetne a döntő, ami azonban „már egy más műfaj”, ahol az FTC vezetőedzője szerint nemcsak játékban kellene extrát nyújtani, hanem „fejben is nagyon ott kellene lenni”.

Varga Dénes még hezitál, hogy folytatja-e klubszinten

Varga Dénes pályafutása tizenkettedik bajnoki címét szerezte meg, ezzel utolérte az 1942 óta egyeduralkodó újpesti legendát, Bozsi Mihályt. Az olimpiai bajnok az első meccsen három, a második összecsapáson öt gólt lőtt a Vasas elleni döntőben. Ennek ellenére úgy véli, a hétfői mérkőzés „majdnem elment” mellette, mert elmondása szerint az első félidőben annyira „könnyen lőtték a gólokat” a többiek, hogy úgy érezte, csak asszisztál a csapattársak játékához. Elárulta, hogy a szünetben megkérte Nyéki Balázst, hadd maradhasson a medencében, mondván nem biztos, hogy lesz még lehetősége bajnoki döntőben szerepelni. „A második félidőben aztán már tudtam egy kicsit gépészkedni.

Élveztem a játékot, gólokat lőttem, jó élmény volt”

– emlékezett vissza a bajnoki aranyéremről döntő meccsre.

Varga Dénes úgy fogalmazott, „ritka és egy kicsit szomorú”, hogy 35 gól esett a finálé második mérkőzésén, mert ez azt mutatja, nem a mostani bajnokság volt a legkiegyenlítettebb. Hozzátette: nyilván idővel célszerű lenne magyarázatot találni erre, ő azonban most erre nem vállalkozott, mert nem akar „ünneprontó” lenni. „Tény, voltak már sokkal kiélezettebb döntők a karrieremben, melyekre szívesebben is gondolok vissza, hiszen a nagy csaták, diadalok utáni elismerések mindig édesebbek” – jegyezte meg.

A kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok 2014-ben tért vissza Magyarországra, és azóta egyetlen szezon kivételével minden évben bajnoki címet ünnepelhetett aktuális csapatával. A 2020–2021-es szezonban nem sikerült kivívnia a döntős szereplést a Ferencvárosnak, amely abban az idényben végül bronzérmes lett. Varga Dénes szerint ez valóban „nem egy rossz sorozat”, bár három évvel ezelőtt sajnálta, hogy nem jött össze a bajnoki aranyérem, mert akkor elmondhatta volna magáról, hogy sorozatban tízszer szerzett bajnoki címet, illetve az FTC is a tizedik kupáját hódíthatta volna el a nagy menetelése során. Több szempontból is „frappáns” lett volna az a diadal, de elmondása szerint elrontották az alapszakaszt, így 0–6-ról kellett kezdeniük az OSC elleni elődöntőt abban a szezonban.

„Ha zsebben lenne az az aranyérem is, csúcstartóként könnyebb lenne számomra a visszavonulásom bejelentése, így azonban most még egy kicsit hezitálok, hogy mit csináljak”

– fogalmazott.

Úgy gondolja, a Bajnokok Ligája négyes döntője „igazi erőmérő” lesz csapata számára. Megítélése szerint az FTC játékoskerete kellően erős ahhoz, hogy megnyerje a sorozatot, ezért az addig hátralévő két hétben megpróbálnak megfelelően felkészülni a sorsdöntő meccsekre.

A 37 éves játékos a regenerálódással kapcsolatban azt mondta, sosem panaszkodott, tette a dolgát az edzéseken, és nem érezte, hogy hátrányban lenne a csapattársakkal szemben. Ugyanakkor nem tagadta, hogy voltak problémái, balszerencsés sérülések hátráltatták, így a nehezebb időszakok sem kerülték el a pályafutását. „Ha visszamehetnék az időben, akkor sem cserélném el semmire se a sérüléseket, se a betegségeket, mert minden ilyen dolog komoly tapasztalatokkal járt és még erősebbé tett engem” – mondta az InfoRádióban Varga Dénes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyéki Balázs: a bajnoki döntőben még belefértek a hibák, a BL négyes döntőjében már több kell
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Dénes még hezitál, hogy folytatja-e klubszinten
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást