Nyitókép: Kovács Tamás

Varga Dániel lesz az OSC vezetőedzője

Infostart
2020. április 30. 16:57
Edzője, főszponzora és délszláv légiósai otthagyták a BL-finalista budai vízilabdaklubot, magyar válogatott játékosai viszont nem.

Úgy virágoztatnák fel a Vasas férfi vízilabdacsapatát az OSC "széthordott elemeiből", hogy végül az OSC is megmarad - talán így foglalható össze az OSC elmúlt hetekben kezdődött vesszőfutása, amely végül lehet, hogy kettős happy enddel zárul.

Az OSC korábbi edzője, Vad Lajos az InfoRádióban pár hete még azt mondta, kiszállt a klubból a névadó szponzor, a játékosok pedig - a karanténos helyzetben - tanácstalanul üldögéltek otthon, többjük a távozást fontolgatta vagy meg is találta a menekülőutat.

Azt is lassan tudni lehetett már, hogy a Vasas lehet a széthullás nyertese, ennek részletei viszont csak sorban derültek ki: mára már biztos, hogy az edző Vad Lajos és a szponzor - az A-Híd - is épp Angyalföldre távozik Újbudáról.

Közben viszont az is kiderült - maga Vad Lajos mondta a Magyar Nemzetnek -, hogy az OSC-nek korántsem lesz vége,

a Fradi-utánpótlást edző Varga Dániel ugyanis le fog ülni az OSC kispadjára,

és mint a VLV.hu szakportálról kiderül, a csapat válogatott játékosai - például Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián, Hárai Balázs - pedig nem mennek át a Vasasba, és lesz egy színmagyar vízilabdaklub így a régi romjain. További rossz hír a Vasas feltámadásában bízóknak, hogy az OSC motorja, Andrija Prlainović bár nem marad az OSC-ben, a feltörekvő Marseille-be írt alá. (A szerb Braniszlav Mitrovics sorsa nagy kérdőjel, ő Magyarországon szeretne maradni, csak ennyi biztos.)

A történet érdekessége még, hogy az új felállás "a következő szezontól" érvényes, az OSC márpedig ebben a szezonban volt Bajnokok Ligája-listavezető, és tagja a BL nyolcas döntőjének, amit augusztusban megrendezhetnek - az ő részvételükkel.

A Vasasnál így viszont újratervezésre van szükség. Azt a klubnál is elismerik, a kezdeti kommunikáció "túl optimista" volt - írja friss cikkében a Magyar Nemzet.