Nyitókép: Pexels

The End – vége a hollywoodi színészsztrájknak

Infostart
2023. november 9. 14:11
A színészek legyőzték a mesterséges intelligenciát.

Csütörtökön véget ér minden idők legtovább tartó színészsztrájkja, miután a szakszervezet (SAG-AFTRA) és a stúdiók előzetes egyezséget kötöttek. A megállapodást még a szakszervezeti tagok szavazásának is jóvá kell hagynia – írja a vg.hu.

A SAG-AFTRA szerdán jelentette be az egyezséget, mely a mesterséges intelligencia által létrehozott digitális dublőrök kérdése mellett többek között a streaminghez fűződő jogdíjakat is érinti.

A több mint 160 ezer fős szakszervezet 118 napja tartó sztrájkja így véget ér. A stúdiókat tömörítő szervezet (AMPTP) szerint a megállapodás a legnagyobb szerződésről szerződésre vonatkozó emelés a szakszervezet történetében és a minimálbér legnagyobb emelése legalább 40 éve. Az AMPTP szerint a szerződésben új, a streaminghez kapcsolódó jogdíjak és az MI-vel kapcsolatos védelem és kompenzáció is helyet kapott.