Nyitókép: Infostart

Az egyik oktató az SZFE közleményében értesült, hogy osztályvezető lesz, nem is vállalja

Infostart / MTI
2021. január 28. 18:48
A Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közleménye szerint Pálfi Szabolcs a látványtervezés osztály egyik vezetője lesz, az érintett cáfol.

„Az SZFE A látványtervező művész mesterképzés osztályfőnökei Esztán Mónika és Pálfi Szabolcs látványtervezők lesznek” – írta az SZFE közleménye.

Pálfi Szabolcs erre közleményben arról adott tájékoztatást, hogy az SZFE vezetésének közleményéből értesült arról, hogy a 2021–2022-es tanévben induló látványtervezés osztály egyik vezetője lesz. Mint írta, az SZFE oktatójaként egyszer valóban egyeztetett Sára Balázzsal, az újonnan kinevezett intézetvezetővel, "de csak és kizárólag a jelenlegi osztályaim II. félévi órarendjéről és jövőjéről". Hozzátette: új osztály indítása nem került szóba és korábban jelezte, hogy új osztály vezetését nem is vállalja.