Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Gelmert Finol

Menekülthullám fenyegetheti Krétát

Infostart / InfoRádió
2026. május 1. 12:12
Lassan elkezdődik a turistaszezon a görög szigeteken, miközben Kréta déli részére egyre több menekült érkezik Kelet-Líbiából.

Évről évre emelkedik a Líbia felől Kréta szigetére beáramló személyek száma. 2023-ban még csak 798 fő érkezett, 2025-ben már 20 ezer fölé emelkedett számuk – mondta el az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.

Emlékeztetett, hogy 200 kilométer választja el Kréta szigetét Kelet-Líbiától. Ennek következtében folyamatosan látható beáramlás az egyébként oroszbarát erők által uralt területről. Az embercsempészek főként kis gumicsónakokban indítják útnak a migránsokat, ezek a „lélekvesztők” sokszor elsüllyednek az úton Kréta felé.

Kréta szigete egy tranzitútvonal, nem is rendelkezik ideiglenes befogadótáborokkal

– emelte ki az elemző. Hozzátette, egy sikeres átkelés után onnan nagyon könnyen be lehet jutni a görög szárazföldre, onnan pedig a nyugat-balkáni útvonalra, ennek mentén hazánkat is érinti ez a fenyegetés.

A krétaiak, a görögök, illetve az Európai Unió tisztségviselőinek álláspontja az, hogy Líbiában a partok mentén alakítsanak ki biztonságos menekülttáborokat. Emellett meg kell akadályozni, hogy az embercsempészek más EU-s tagállamok, így Görög- vagy Olaszország felé mozgassák az embereket.

Gönczi Róbert szerint a visszaküldési központok, illetve a biztonságos harmadik országok koncepciója egyelőre csak papíron létezik. „Előremutató koncepciók, de messze vagyunk még a megoldástól” – fogalmazott. Hozzátette: a legtöbben egyébként az afrikai Száhel-övezetből kelnek útra Líbia felé, csak Szudánból 11 millió menekült érkezhet a Földközi-tengeren át Európába.

A cikk alapjául szolgáló interjút Várkonyi Gyula készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Menekülthullám fenyegetheti Krétát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást