- Lapértesülés: Modzstaba Hamenei kómában van, nem tud részt venni a döntéshozatalokban
- Újabb „energiacsapás” az iráni háborúban
- Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok
- Hatalmas akciót hajtottak végre az amerikaiak Iránban, súlyos döntésre is kényszerültek
- Donald Trump úgy érzi, Irán új vezetése „élesebb eszű”, mint a korábbi
Az amerikai elnök Truth Social internetes oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, nem akarja, hogy megtörténjen a végzetes következmény, de „valószínűleg így lesz”.
Trump ugyanakkor arra is utalt, hogy Iránt a korábbihoz képest megváltozott vezetés irányítja. „Most, hogy megtörtént a teljes és totális rezsimváltás, amelynek nyomán megváltozott, okosabb és kevéssé radikalizált elmék maradtak, lehetséges, hogy valami forradalmi módon csodálatos dolog történhet” – fogalmazott.
Az amerikai elnök egyben emlékeztetett arra, hogy az Irán számára szabott ultimátum a megállapodásra washingtoni idő szerint kedden este 8 óra (magyar idő szerint hajnali 2), és hozzátette: ez „a világ hosszú és bonyolult történelmének egyik legfontosabb pillanata”.
Iránnal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „47 év zsarolás, korrupció és halál végül lezárul”.
Trump a hétvégén arra figyelmeztette Iránt, hogy az ultimátum lejárta után az ország kritikus infrastruktúrája, azaz hidak és erőművek elleni intenzív katonai csapások következnek.
Az amerikai légierő kedden az iráni energiaexport szempontjából meghatározó Harg-sziget ellen hajtott végre újabb csapásokat.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn szóvivője útján arra hívta fel az amerikai elnök figyelmét, hogy a civil infrastruktúra elleni célzott katonai csapásmérés ellentétes a nemzetközi joggal.
Stephane Dujarric úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi jog megsértése akkor is fennáll, ha bizonyos polgári infrastruktúra katonai célokra használt eszköznek minősül.
Az ENSZ-illetékes közölte, hogy amennyiben az amerikai elnök utasítást ad erőművek és hidak elleni támadásokra, akkor bíróság fog dönteni arról, hogy az háborús bűncselekmény-e.