Legalább 100 ezer holttestet rejt egy Damaszkusz közelében talált tömegsír az amerikai székhelyű Syrian Emergency Task Force szíriai érdekvédelmi szervezet keddi tájékoztatása szerint.
Muaz Musztafa, a szervezet vezetője a Reutersnek Damaszkuszból telefonon adott interjújában elmondta, hogy a fővárostól 40 kilométerre északra fekvő al-Kutajfában található helyszín egyike az évek során azonosított öt tömegsírnak.
"Százezer a legóvatosabb becslés" a helyszínen eltemetett holttestek számáról
- mondta Musztafa, hozzátéve, hogy "ez egy nagyon-nagyon szélsőségesen, szinte igazságtalanul konzervatív becslés".
Muaz Musztafa elmondta, hogy biztos benne, hogy több tömegsír létezik az eddig ismertté vált ötnél, és hogy a szíriaiak mellett az áldozatok között amerikai és brit állampolgárok és más külföldiek is lehetnek.
Muaz Musztafa azután érkezett Szíriába, hogy Bassár el-Aszad a kormány összeomlását követően Oroszországba repült. A Reutersnek pedig a Channel 4 News brit hírcsatorna tömegsír-riportjához adott interjút követően nyilatkozott.
"Beszélni tudtunk azokkal, akik ezekkel a tömegsírokkal foglalkoztak, akik maguktól szöktek el Szíriából, vagy akiknek segítettünk elmenekülni"
- mondta Musztafa. Aggodalmát fejezte ki egyúttal amiatt, hogy a sírhelyek nincsenek biztosítva, mondván meg kellene őrizni azokat a nyomozáshoz szükséges bizonyítékok miatt.
A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni a tömegsírral kapcsolatos állításokat. Szíria ENSZ-nagykövete nem reagált a Reuters megkeresésére.
Az Aszad-rezsim idején a szíriai ellenzék, jogvédő csoportok és külföldi kormányok szerint rengetegen váltak bírósági eljárás nélküli, önkényes gyilkosságok áldozatává, beleértve az ország hírhedt börtönrendszerében végrehajtott tömeges kivégzéseket is. Bassár el-Aszad többször tagadta ezeket a vádakat.