Nyitókép: MTI/AP/Matt Rourke

Donald Trump elmondta, mit tesz, ha alulmarad az elnökválasztáson

Infostart
2024. szeptember 23. 11:46
A 78 éves politikus harmadszor száll versenybe az elnöki posztért a republikánusok jelöltjeként. Egy interjúban most arról beszélt, megpróbálná-e negyedszer is, ha november 5-én kikapna Kamala Harristől.

Donald Trump azt válaszolta a Full Measure riporterének egyik kérdésére, hogy nem indul a 2028-as amerikai elnökválasztáson, ha az idei, november 5-ei voksoláson alulmarad a Demokrata Párt jelöltjével, Kamala Harrisszel szemben – írja a Portfolio.

„Nem, nem fogok. Szerintem… ennyi lesz a vége. Nem látom, hogy ez bekövetkezne. Remélhetőleg nyerni fogunk” – zárta rövidre a kérdést a republikánusok elnökjelöltje.

Donald Trump egyebek mellett arról is beszélt az interjúban, hogy ha győz november elején, elképzelhetőnek tartja, hogy a javára visszalépő független elnökjelöltnek, Robert F. Kennedy Jr.-nak, valamint Tulsi Gabbard korábbi hawaii demokrata kongresszusi képviselőnek és Elon Musknak, a Tesla és a SpaceX vezérének is ad valamilyen pozíciót a kormányában, ugyanakkor jelezte azt is, hogy a fontos pozíciók osztogatásának még nincs itt az ideje.

A beszámoló szerint Robert F. Kennedy Jr. az egészségügy területén dolgozhatna, míg Elon Musk a techszektorral foglalkozhatna, ha visszakerülne a Fehér Házba Donald Trump, aki Tulsi Gabbardot „józan eszű emberként” jellemezte, arról azonban nem árult el részleteket, milyen poszton számítana rá.