Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ursula von der Leyen maradhat az Európai Bizottság élén - szavazatszámok

Infostart
2024. július 18. 14:22
Jól látszik az Európai Parlament erős megosztottsága az ügyben.

Újabb öt évre Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság elnöke, miután 401 EP-képviselő szavazott rá a csütörtöki ülésen, míg 284-en ellene. Legalább 360 szavazatot kellett kapnia - hirdette ki az eredményt Roberta Metsola, az EP elnöke.

A mandátumát már átvevő 719 képviselőből 707 szavazott; 15-en tartózkodtak, 7 érvénytelen szavazat volt.

A titkos szavazáson az Európai Néppárt frakciójának politikusa most több voksot kapott, mint öt éve: akkor a minimálisan szükségesnél kilenccel kapott csak többet, most negyveneggyel.

Az Európai Bizottság felállásához még hosszú időre van szükség. Ursula von der Leyenen elnökön kívül Kaja Kallas volt észt miniszterelnök külügyi főképviselői pozíciója dőlt már el.

A következő hetekben lezárul a folyamat, melynek során a tagállamok jelölteket neveznek meg az uniós biztosi posztokra, majd pedig az EB-elnök kiosztja a pozíciókat, a jelölteket meghallgatják az EP szakbizottságai, és végül a parlamenti képviselők szavaznak a biztosok személyéről.

Még a szavazás előtt készült, de a folyamatok és a várható fejlemények tekintetében aktuális az alábbi beszélgetés Navracsics Tibor korábbi uniós biztossal, a jelenlegi közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel: