Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

Öt helyen helyen átlőtték a vékonybelét, millimétereken múlt az élete - részletek Robert Fico sérüléseiről

Infostart
2024. május 29. 16:03
Erik Kalinák szerint csodát tettek a szlovák miniszterelnök állapotának javítása érdekében a kórházban.

Erik Kalinák, a Smer politikusa a Postoj című szlovák lapnak arról beszélt, hogy kielégítő Robert Fico állapota. A szlovák miniszterelnöknek az ellene elkövetett május 15-i merénylet következtében öt helyen sérült meg a vékonybele. A műtét után továbbra is szükséges Fico hasüregének átöbítése, hogy elkerüljék a fertőzés és az abból adódó vérmérgezés veszélyét. A fertőzést antibiotikumokkal is igyekeznek megelőzni - idézte a nyilatkozatot az Új Szó.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a besztercebányai kórház orvosai szinte csodát tettek Fico állapotának javítása érdekében. A merénylet óta ez az első alkalom, hogy a kormányoldal képviselői részleteket közölnek a miniszterelnök egészségi állapotáról.

"Ott voltam a helyszínen, beszéltem az orvosokkal, millimétereken múlt, hogy a sérülés végzetes legyen" - idézte az Erik Kalinák által elmondottakat a Parameter.

Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy a kormányfő állapota javul és már táplálkozik. Ő az Új Szó beszámolója szerint azt közölte, hogy Ficónak emésztőrendszeri és mozgásszervi sérülése van, a lábán és a karján lévő sérülések pedig gyógyulóban vannak.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15.-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet, melyben életveszélyesen megsérült. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak e bűntársai, amit Sutaj Estok szlovák belügyminiszter "valószínűbb forgatókönyvnek" nevezett.