Nyitókép: Maria-Paz Lopez/X

Caputová és Pellegrini egyetért, mi most a szlovák társadalom számára a legfontosabb

Infostart
2024. május 16. 12:45
Zuzana Caputová leköszönő köztársasági elnök és Peter Pellegrini megválasztott államfő csütörtöki közös sajtótájékoztatóján az elnöki palotába invitálta a szlovákiai parlamenti pártok vezetőit, hogy együtt utasítsák vissza az erőszakot, és csillapítsák az országban uralkodó feszült helyzetet.

Caputová és Pellegrini a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet kapcsán csütörtökön délelőtt közös nyilatkozatot tett az elnöki palotában, mely során mindketten összefogásra buzdítottak.

„Azért jelentünk meg együtt, mert ebben a feszült helyzetben a megértés jelét szeretnénk továbbítani. Olyan politikusok vagyunk, akik egyetértenek abban, mi a legfontosabb a társadalom számára, ez pedig a zaklatott szituáció megnyugtatása” – idézi az ujszo.com a leköszönő államfő szavait.

„Ami az elmúlt napon történt, az egyéni tett volt, de a gyűlölet feszült légköre a közös »munkánk« volt” – tette hozzá Caputová, arra buzdítva a politikusokat, hogy uralkodjanak az érzelmeiken és a szavaikon, írja a TV Noviny. „Amikor közhatalmat akarunk gyakorolni, kontrollálni kell gondolatainkat és szavainkat. Mert ahogyan gondoljuk, azzá válunk” – fogalmazott.

Hozzátette azt is, hogy utódjával teljes egyetértésben elítélnek minden erőszakot. A Robert Ficóval szembeni tegnapi merénylet elsősorban egy óriási emberi tragédia, de egyben egy demokrácia elleni támadás is – mondta a leköszönő államfő.

Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök arra kérte a politikai pártokat és szervezeteket, hogy egészen addig ne folytassanak intenzív kampányt, amíg a helyzet nem rendeződik. Hangsúlyozta, a konfrontáció és az egymás hibáztatása az utolsó dolog, amire most az országnak szüksége van.