Nyitókép: MTI/AP/Mohammed Dahman

Izrael kezébe veszi az események irányítását - percről percre a háborúról

Infostart
2023. november 3. 09:25
Pénteken sem szűnnek a háborús események Gázában, percről percre minden lényeges információ.
2023.11.03. 21:24

Izraeli találat ért egy mentőautót Gázában, több halott

Az izraeli hadsereg arra hivatkozott, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg Asraf al-Kidra, a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre.

Kidra elmondta, hogy a mentőautó egy konvoj részét képezte, amely elhagyta az as-Sifra kórházat. Az áldozatok számának pontosítása nélkül hozzátette, hogy sok halott és sebesült van. A szóvivő szerint több helyen is támadás érte a konvojt, ideértve az as-Sifra kórház kapuját és a nagyjából egy kilométerre lévő Anszár teret.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Hamász egyik terrorista sejtje által használt mentőautót azonosítottak, majd csapást mértek rá a hadműveleti övezetben. A hadsereg azzal vádolta a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista palesztin szervezetet, hogy harcosait és fegyvereit szállítja mentőautókban.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója mikroblogján arról írt, hogy teljesen megdöbbentették a mentőautókat ért támadásokról szóló jelentések. Leszögezte, hogy a pácienseket, egészségügyi dolgozókat és a kórházakat óvni kell.

Kidra korábban arról számolt be, hogy a súlyos sebesülteket mentőkkel fogják a palesztin terület déli részébe, onnan pedig Egyiptomba szállítani kezelésre. Izrael azt állítja, hogy a Hamász parancsnoki állásokat és alagútbejáratokat alakított ki az as-Sifra kórház területén. A Hamász és a kórház vezetése is tagadta, hogy a fegyveresek az egészségügyi intézmény területét bázisként használnák.

2023.11.03. 19:46

Antiszemita feliratokat festettek több iskola falára Strasbourgban

Antiszemita jellegű feliratokat festettek több oktatási intézmény falára Strasbourgban – közölték pénteken rendőrségi források.

2023.11.03. 19:15

Teljesen védtelen izraeli harckocsit robbantott fel a Hamász – videó

Egy felvételen jól látható, hogy semmilyen gyalogsági kíséretet nem kapott három, kötelékben mozgó Merkava, és mivel nem történt ellenállás az izraeliek részéről, könnyedén meg lehetett közelíteni azokat.

2023.11.03. 18:17

Vlagyimir Putyin: minden normális embert felzaklat, ha vérző gyerekeket lát

Minden normális embert felzaklat, ha a Gázai övezetből érkező felvételeken vérző gyerekeket lát - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök az október 29-i mahacskalai repülőtéri zavargásokra reagálva. "Ennek ellenére meg kell őriznünk a hidegvérünket, és fel kell ismernünk a valódi gonoszt" - tette hozzá az orosz elnök.

Oroszország korábban Ukrajnát és a nyugati országokat vádolta meg azzal, hogy viszályt szítottak Dagesztánban, amit Kijev és Washington is hamisnak nevezett és visszautasított. "Ami a Mahacskalában történteket illeti, könnyű volt szikrát gyújtani, nagyon könnyű. A Gázában zajló borzalmak ismeretében könnyű ezt megtenni, mert amikor az ember szenvedő és véráztatta gyermekeket lát, ökölbe szorul a keze, és könnyek szöknek a szemébe." - mondta az orosz elnök. "Azt gondolom, ez minden normális ember reakciója. És ha mégsem, akkor az embernek nincs szíve vagy kőből van" - tette hozzá az orosz elnök.

Az Oroszországhoz tartozó muszlim többségű Dagesztánban október 29-én palesztinpárti tüntetők demonstráltak a Gázai övezet izraeli bombázása miatt a mahacskalai repülőtér közelében. A több száz fős feldühödött tömeg később behatolt a nemzetközi terminál területére a Tel-Avivból érkező járat utasai után kutatva. A dagesztáni hatóságoknak ugyan sikerült biztonságba helyezniük az utasokat, de a feldühödött tömeg üldözőbe vette az őket szállító buszt. A rendőrség több mint 80 embert vett őrizetbe,

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendkívüli ülést hívott össze a biztonsági vezetőkkel, hogy megvitassák, mit tegyenek a hasonló esetek megelőzése érdekében.

2023.11.03. 17:27

Légicsapás érte a gázai Francia Intézetet és az AFP irodáját

Légicsapás érte a gázai Francia Intézet és a Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökség épületét, de sérültekről egyelőre nem érkezett hír – közölte a francia külügyminisztérium a pénteken. A tárca arra kérte az izraeli hatóságokat, hogy „haladéktalanul adjanak magyarázatot arra, hogy miért indítottak támadást az intézet ellen”. A minisztérium emellett aggodalmát fejezte ki a civil áldozatok miatt a Gázai övezetben.

Az AFP francia hírügynökség csütörtökön az X-en számolt be a gázai övezeti irodáját ért támadásról. A bejegyzés szerint az épület súlyosan megrongálódott. Az AFP nyolc alkalmazottja közül senki sem tartózkodott a helyszínen a becsapódás idején, október 13-án mindannyiukat az övezet déli részére evakuálták. „Az AFP a leghatározottabban elítéli a Gázavárosban lévő irodáját ért támadást” – áll a közleményben.

2023.11.03. 16:52

Benjamin Netanjahu visszautasította Washington kérését

"Nemzedékeken át visszhangzó" győzelmet ígért tüzes pénteki beszédében az izraeli miniszterelnök.

2023.11.03. 16:09

Fontos információkhoz jutott az izraeli hírszerzés

Az izraeli hadsereg jelentős erőkkel továbbra is támadja a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyvereseit és infrastruktúráját – közölte pénteken Daniel Hagari katonai szóvivő.

2023.11.03. 16:01

Az ENSZ 1,2 milliárd dollárnyi gyorssegélyt kér

A Gázai övezetben és Ciszjordánia területén élő emberek megsegítésére körülbelül 1,2 milliárd dollárra (429 milliárd forint) van sürgősen szükség - jelentette be az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája. Az ENSZ októberben még 294 millió dollárra (105 milliárd forint) becsülte az akkor 1,3 millió embernek szánt segély összegét, amely a mostani összeg negyede. "A helyzet azóta sokkal kétségbeejtőbbé vált" - tette hozzá Laerke. A segély minden olyan sürgős fontosságú igényt érint, mint az élelmezés, a víz- és egészségügyi ellátás, a menedék biztosítása, valamint a higiéniai körülmények helyreállítása. (MTI)

2023.11.03. 14:40

Elhagyhatták Gázát a skót miniszterelnök feleségének szülei

Humza Yousaf skót miniszterelnök pénteken közölte, hogy feleségnek szülei csaknem egy hónap után elhagyhatták a Gázai övezetet. Yousaf felesége, Nadia El-Nakla palesztin szülők gyermekeként született a skóciai Dundee-ban.

Szülei, akik ugyancsak Dundee-ban élnek, nem sokkal a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által Izrael ellen október 7-én elkövetett támadás előtt utaztak az övezetbe, hogy meglátogassák ott élő családtagjaikat, köztük Yousaf apósának 92 éves beteg édesanyját.

A házaspár a támadás után a Gázai övezetben rekedt, és sokáig arról sem érkezett hír, hogy élnek-e.

Humza Yousaf, aki március óta a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője és Skócia miniszterelnöke, pénteki hivatalos közleményében azonban tudatta, hogy feleségének szülei a Gázából Egyiptomba vezető rafahi határátkelőnél elhagyták az övezetet. (MTI)

2023.11.03. 10:13

Óvóhelyek veszélyben - az izraeli támadások miatt

A Gázai övezet elleni legújabb izraeli támadásokban megrongálódott négy olyan civil óvóhely, amelyet iskolaépületből alakítottak ki, és legkevesebb 23 ember életét vesztette - közölte csütörtökön az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA).

Ezek az óvóhelyek mintegy húszezer olyan embernek szolgáltak ideiglenes hajlékul, akik az Izrael és a Hamász közötti háborúban kényszerültek lakhelyük elhagyására az övezeten belül.

Az izraeli hadsereg az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i támadása óta hevesen támadja a sűrűn lakott területet, deklarált célja a Hamász katonai infrastruktúrájának felszámolása. A Gázai övezet legnagyobb menekülttáborában, a dzsabalíjaiban lévő óvóhelyen legalább húsz ember halt meg, és további öt megsebesült az utóbbi 24 órában - közölte Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa.

A Hamász médiahivatala szerint kedden és szerdán legkevesebb 195 ember halt meg Dzsabalíjában. Csütörtökön egy másik, a Gázai övezet északi részén lévő iskolaépület is megrongálódott. A jelentések szerint egy gyermek életét vesztette. Délebbre, el-Bureidzs menekülttáborában két óvóhelyet is találat ért - közölte az UNRWA.

A jelentések szerint két ember meghalt, 31 pedig megsebesült.

"A háború október 7-i kezdete óta mintegy ötven UNRWA-épület, illetve berendezés rongálódott meg" - mondta Lazzarini. Ezeket az épületeket is óvóhelyként használják, és jelenleg mintegy hétszázezer ember húzza meg magát bennük. Az UNRWA 72 munkatársát veszítette el október 7-e óta, ilyen nagy emberveszteséget régóta nem szenvedett el az ENSZ-szervezet - közölte a főbiztos, és ismét humanitárius tűzszünetet követelt a konfliktusban. (MTI)

2023.11.03. 10:12

Izraeli nem - Érdekes helyzetben találta magát a női vízilabda-válogatott

Egyelőre kérdéses, miként alakul az olimpiai kvalifikáció a női vízilabda-válogatott számára azt követően, hogy csütörtökön kiderült: januárban Izraelben biztosan nem rendezik meg az Európa-bajnokságot, ahol a legjobb, kvótával még nem rendelkező együttes jutott volna párizsi repülőjegyhez.

2023.11.03. 09:25

Bírság

Ausztráliában megbírságoltak pénteken két férfit, mert megrongáltak egy emlékművet, amelyen a Gázai övezetben túszul ejtett izraeliek képei láthatóak Sydney egyik részén, a Bondi strandon. Az új-dél-walesi rendőrség azt közölte, hogy csütörtök délután "két férfi részt vett egy művészeti installáción a Bondi Beachen, és eltávolított több plakátot". Egy 25 éves és egy 40 éves férfit 500 ausztrál dollár (mintegy 120 ezer forint) pénzbírsággal sújtottak a "sértő magatartás" miatt. A helyi média felvételeket sugárzott arról, amint a két férfi leszedte a Gázában túszul ejtett izraelieket ábrázoló plakátokat, amelyek a strand előterén húzódó emlékmű részét képezték. Az installáció 230 "Elrabolva" feliratú plakátból, 230 kék-fehér strandtörölközőből és ugyanennyi pár szandálból állt. "Teljesen elfogadhatatlan és ellentétes az ausztrál értékekkel, hogy megrongálják és megpróbálják megsemmisíteni ezt az izraeli túszokat ábrázoló kiállítást" - jelentette ki Alex Ryvchin, az Ausztrál Zsidóság Végrehajtó Tanácsának társvezetője az X közösségi médiaplatformon. Az izraeli hadsereg szerint legalább 240 embert tartanak túszként fogva Gázában, és további 40 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a támadások óta. (MTI)

2023.11.03. 09:20

Szijjártó Péter a türk államok egyeztetésén: számos európai vezető háborús pszichózisban szenved

A magyar külügy vezetője szerint Magyarország készen áll arra, hogy hídszerepet töltsön be Kelet és Nyugat között.

2023.11.03. 09:10

Azonnal indul az amerikai pénz Izraelbe - republikánus javaslatra

Az amerikai Képviselőház elfogadta az Izrael anyagi támogatásáról szóló republikánus törvényjavaslatot csütörtökön.

2023.11.03. 09:00

Visszaküld rengeteg gázai munkást a halálzónába Izrael

Visszaküldi a Gázai övezetbe a Hamász október 7-i támadása óta ott rekedt gázai munkásokat Izrael, és minden kapcsolatot megszakít az iszlamista szervezet által ellenőrzött területtel - derült ki az izraeli biztonsági kabinet péntekre virradóra kiadott közleményéből.

2023.11.03. 08:11

Izrael nem rendezi meg a 2024-es vízilabda Eb-t

A vizes sportokat tömörítő európai szervezet (LEN) csütörtökön közleményben bejelentette, hogy az előzetes tervektől eltérően a háborús helyzet miatt nem Izraelben rendezik a januári, olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságot.

2023.11.03. 07:11

Izrael: van módszerünk, meg fogjuk semmisíteni az összes Hamász-alagutat

Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost - jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este. Beni Ganz tárca nélküli miniszter pedig kijelentette: "alapvetően meg akarjuk változtatni a valóságot az ország déli részén és az egész országban".