Nyitókép: Forrás:Twitter/Rasat Haber

Újabb furcsa haláleset történt Fehéroroszországban

Infostart
2023. július 6. 06:26
A fehérorosz kormány egyik tagja vesztette életét teljesen váratlanul.

A 47 éves Alekszej Avramenko haláláról eddig nem sok részletet közöltek hivatalosan. Csak azt tudni, hogy a közlekedési és szállításügyi miniszter korábban jó egészségnek örvendett.

Egy éven belül ő már a második kormánytag, aki rejtélyes módon vesztette életét. Tavaly novemberben a fehérorosz külügyminiszter halt meg, máig tisztázatlan körülmények között. Állítólag öngyilkosságot követett el, nem sokkal aztután, hogy Valgyimir Putyin orosz elnök küldötteivel találkozott.

Nyugati összegzések szerint Fehéroroszországban nem ritka, hogy az elnök, Aljakszandr Lukasenka bírálói előbb-utóbb az életüket vesztik. Pár napja arról érkezett hír, hogy egy névtelen forrás szerint a börtönben elhunyt az ellenzéki Szjarhej Cihanouszki, aki korábban Lukasenka ellenfele akart lenni az elnökválasztáson. Aztán miután letartóztatták, a felesége indult az elnökségért és az ellenzék szerint nyert is, csak a hivatalban lévő államfő meghamisította a szavazás eredményét.