Nyitókép: MTI/EPA/Erdem Sahin

Az első eredmények szerint Erdogan vezet a törökországi választásokon

Infostart
2023. május 14. 20:51
Az aljazeera.com tudósítása szerint a szavazatok mintegy 80 százalékos feldolgozásakor Recep Tayyip Erdogan áll az első helyen a törökországi elnökválasztáson. A második helyen álló jelölt a szavazatok újabb adagjának számlálása után elkezdte lassan ledolgozni a hátrányát.

A hírportál szerint a jelenlegi elnök a szavazatok 80,5 százalékának megszámlálásakor 50,4 százalékon áll.

Az államfőválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan fő riválisa Kemal Kilicdaroglu a mostani állás szerint a szavazatok 43,8 százalékát mondhatja magáénak.

Korábban 50,9 - 43,4 százalék volt kettejük között az állás.

Kemal Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnöke.

Rajtuk kívül versenyben van még Sinan Ogan volt jobboldali parlamenti képviselő is, de az ő esélyei messze elmaradnak vetélytársaiétól.

A hírportál szerint Ogan mindössze a voksok 5,3 százalékát szerezte meg

Erdogannak csütörtökig volt egy harmadik kihívója is, Muharrem Ince, de ő visszalépett, mert alacsony támogatottsággal bírt. Ő is szerzett szavazatokat: 0,5 százalékot mondhat magáénak, nyilvánvalóan a korábban leadott voksok alapján.