Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Szakértő: a jelzőlámpa-koalíció áll nyerésre, de a Jamaica-koalícióra is van esély

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. szeptember 21. 20:39
Öt nappal a németországi szövetségi parlamenti választások előtt a szociáldemokrata SPD a legnépszerűbb, mégsem lehet kizárni, hogy CDU-CSU alakít majd kormányt.

A közvélemény-kutatások szerint továbbra is a szociáldemokrata SPD a legnépszerűbb párt Németországban. Ők a Zöldekkel lépnének koalícióra, a kormányalakításhoz azonban egy harmadik párt is kell. Ez várhatóan a liberális FDP lehet, de felmerült a szövetség a Die Linke nevű párttal is – mondta az InfoRádiónak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Utóbbi lehetőséget kevésbé tartja valószínűnek, meglátása szerint sokkal esélyesebb, hogy az úgynevezett jelzőlámpa-koalíció (SPD, FDP, Zöldek) fusson be végül. Ám ott is lehetnek nehézségek, például a zöldek és a liberálisok között akár környezetvédelem, akár adópolitikai szempontból jelentős különbségek vannak. Ezt számba véve világossá válik, hogy elhúzódó koalíciós tárgyalásokra lesz szükség, és mindkét, illetve mindhárom félnek komoly kompromisszumokra kell majd kényszerülnie.

Molnár Tamás Levente szerint azonban

arra is megvan az esély, hogy ismét a CDU/CSU alakítson kormányt.

A kérdés szerinte valójában az, hogy az SPD és a konzervatív uniópártok között mekkora lesz a különbség a választás végén.

„Ha esetleg egy pár százalékon belül maradna – tehát például az SPD 26 százalékkal megnyeri a választást, az uniópártok befutnak mögötte 24 vagy 25 százalékkal –, akkor demokratikus szempontból nem lenne olyan nagy akadály úgymond megkerülni az SPD-t, hogyha esetleg Armin Lachet (a CDU és a CSU szövetségének jelöltje) egy Jamaica-koalíció élén, a zöldekkel és a liberálisokkal kormányt tudna alakítani.

A kampány utolsó napjaiban a CDU/CSU az SPD kancellárjelöltje elleni negatív kampánnyal és a szocializmus rémképével igyekszik elrettenteni a szavazókat a szociáldemokratáktól. Az SPD a szociális juttatások emelését ígéri, a zöldek a klímapolitikát, a liberálisok pedig a digitalizáció témáját tűzték a zászlajukra. A levélszavazat száma egyébként – a járvány miatt – rekordot döntött az idei választáson. Ez a végeredmény kihirdetését is hátráltathatja, és vasárnap kora este várhatóan csak egy becsült eredményt közölnek majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: a jelzőlámpa-koalíció áll nyerésre, de a Jamaica-koalícióra is van esély
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást