Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Megvan, mikortól vezetik be az uniós vakcinaútlevelet a tagországok

Infostart
2021. május 11. 10:19
Az EU állampolgárai számára nagyban megkönnyítheti a blokk országai közti utazást az az egészségügyi igazolás, mely a jövő hónaptól működhet a nyári vakációk idejéhez igazítva.

Az Európai Unió mind a huszonhét országának polgárai hozzájuthatnak az uniós szakzsargonban zöldigazolványként emlegetett digitális igazoláshoz: ez oltottsági státuszuk mellett esetleges tesztjeik eredményeit is rögzíti majd, illetve korábbi fertőzöttségükkel kapcsolatosan is tartalmaz információkat, írja a MedicalXpress. Christian Wigand szóvivő hétfőn arról beszélt, hogy a nyaralások főszezonjára elérhető lesz a digitális igazolás, ez a gyakorlatban június végét jelent a tervek szerint.

Johannes Bahrke, az EU egy másik szóvivője azt nyilatkozta, a következő két hétben 18 tagállam, köztük Málta, Hollandia és Franciaország, valamint Izland kezdheti el tesztelni a rendszert annak érdekében, hogy az esetleges problémákra fény derülhessen. Főként arra kíváncsiak, hogy az igazolvány autentikációjához használt digitális kulcsok megfelelően működnek-e, illetve hogy az egyes országok rendszerei közti átjárás megfelelő-e.

Az igazolvány alapvető eszköze lehet az unión belüli turizmus újraindításának: a megfelelő státuszú utazók kisebb eséllyel viszik magukkal egy másik országba a koronavírust. Más országok is bevezettek hasonló eszközöket: Izrael zöld igazolványa mellett Nagy-Britannia is megnyitja a szabad utazás lehetőségét a védettek számára egy héten belül.

Az uniós zöldigazolvány az első szakaszban csak az unión belüli utazásokra használható,

de zajlanak tárgyalások más államokkal, köztük az USA-val is annak elfogadásáról. Nagy-Britannia igazolását, melyet az ottani egészségügyi szolgáltató, az NHS állít ki, egyelőre nem tervezik elfogadni az EU-ban. (Magyarország, hasonlóan néhány más államhoz, egyelőre kétoldalú megállapodásokat köt partnerországokkal a nemzeti oltásigazolványok kölcsönös elfogadásáról. Eddig hat országgal született ilyen megállapodás.)

Az uniós zöldigazolvány okostelefonos applikáció formájában lesz elérhető, de létrehozzák papír alapú változatát is. A technológián a T-Systems és a SAP dolgoztak. Bahrke szerint június végére minden tagállam a rendszer része lesz, de

nagyon sokan már június közepén be tudnak kapcsolódni.

A működéssel kapcsolatos egyes részletek ugyanakkor még tisztázásra várnak. Az EP tagjai azt szeretnék, ha a koronavírus-tesztek vagy ingyenesek, vagy maximált árúak lennének, illetve el akarják érni azt is, hogy a zöldigazolvánnyal rendelkezőket ne kényszerítsék egy uniós államban sem karanténra. Az Európai Tanács szerint ugyanakkor ezeknek a részleteknek a szabályozását a tagállamokra kell hagyni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!