Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Kiss J. László: AKK nem állt a helyzet magaslatán

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. február 10. 21:14
Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint az Angela Merkel kancellár utódjaként felépített politikus az alacsony népszerűsége mellett a rossz döntései miatt távozik a CDU éléről.

Annegret Kramp-Karrenbauer döntése nem derült égből villámcsapás, pártelnökké választása óta már több jel is utalta arra, hogy problémák vannak körülötte – mondta Kiss J. Lászó. A CDU 2018. decemberi hamburgi tisztújító kongresszusán is csak kis előnnyel tudott nyerni Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőjével szemben, és azóta sem javult látványosan a népszerűsége. Lemondása közvetlen oka természetesen a türingiai válság – tette hozzá az egyetemi tanár.

Ismeretes, a botrányt kavaró erfurti Landtagban szerdán tartott miniszterelnök-választás után Annegret Kramp-Karrenbauer tárgyalásba kezdett a CDU helyi szervezetével annak érdekében, hogy előre hozott választásokat tartsanak, de ezt az opciót a helyi szervezet egyöntetűen elutasította, lévén azzal lehet számolni, hogy egy újabb választás a CDU-nak jelentene veszteséget és rossz pozícióba hozná a pártot.

Közben a Dél-Afrikában tartózkodó Angela Merkel elfogadhatatlannak minősítette, hogy az AfD, valamint a CDU támogatásával egy liberális politikus lett a miniszterelnök. Vagyis

a kancellár nagyon határozottan a pártelnöki szerepbe lépett, szavainak pedig erős rezonanciái lettek

– fogalmazott Kiss J. László.

A történetnek még az is a része, hogy a már említett Friedrich Merz bejelentette, feladja karrierjét az amerikai BlackRock vagyonkezelőnél, és csak a politikának kíván élni, és a CDU soraiban még aktívabb lenni.

Ezeket a „mozaikkockákat” összerakva Annegret Kramp-Karrenbauer lépése nem is annyira meglepő, magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő.

A CDU szebb napokat is látott 40-42 százalékos támogatottsága a jelenlegi felmérések alapján 27 százalék körül áll országosan, ami ugyancsak szerepet játszhat a pártelnök távozásában. Ami a lényeg, hogy egy válsághelyzetben a párt elnöke, a világpolitikában csak AKK-ként emlegetett politikusnő nem állt a helyzet magaslatán,

nem tudta az akaratát keresztülvinni,

és a türingiai pártársakat abba az irányba befolyásolni, hogy egy új választással kerüljenek ki a válságból – hangsúlyozta Kiss J. László, megjegyezve: Annegret Kramp-Karrenbauer korábban hadügyminiszterként sem csillogott annyira fényesen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lemond a CDU elnöke – Kiss J. László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást