Brexit - az alsóházi elutasítás után ez következhet

A kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak az eredeti menetrend alapján december 11-én kellett volna szavaznia, de Theresa May januárra halasztotta a voksolást, mivel az ír-északír határellenőrzés elkerülésére szolgáló tartalékmegoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt reménytelen lett volna a Brexit-egyezmény elfogadtatása.

A képviselők többségét viszont az azóta eltelt több mint egy hónapban sem sikerült megnyernie az ügynek: az Európai Unióval novemberben elért Brexit-egyezményre kedd este 202, a megállapodás ellen 432 képviselő szavazott, vagyis az alsóház 230 fős többséggel vetette el a Brexit-megállapodást.

Az előzetes kimutatások szerint a kormányzó Konzervatív Párt 316 fős frakciójából 118 képviselő szavazott az ellenzékkel az 585 oldalas Brexit-megállapodás ellen.

Ez a modern brit parlamentarizmus történetének legnagyobb arányú kormányzati veresége.

A kedd esti szavazáson csaknem évszázados rekord dőlt meg: az eddigi legnagyobb alsóházi vereséget Ramsay Macdonald akkori munkáspárti vezető szenvedte el 1924-ben: kormánya egy ellenzéki indítvány szavazását 166 fős többséggel vesztette el - írja az MTI.

Macdonald utána parlamenti választást írt ki, amelyet a Munkáspárt elveszített.

Helyzetértékelés

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-politikai elemzőműhely, az Oxford Economics kedd esti helyzetértékelésében mindazonáltal hangsúlyozta: az alsóházban a képviselők - egy csekély kisebbséget kivéve - ellenzik a megállapodás nélküli Brexitet. Márpedig az hamar ki fog derülni, hogy ha a törvényhozók továbbra is folyamatosan a megállapodás ellen szavaznak, az szinte biztos garanciája lenne a megállapodás nélküli Brexitnek, és ennek következményeit a választók számon kérik majd rajtuk.

A ház véleménye szerint ebben a helyzetben a megállapodással szembeni ellenállás idővel elenyészik.

Az Oxfored Economics szakértői mindezek alapján 60 százalékos esélyt adnak a megállapodás életbe léptetésének, 35 százalékra taksálják annak a valószínűségét, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg, és mindössze 5 százalékra teszik az újabb népszavazás esélyét.

Reakciók

EU-részről Donadl Tusk, az Európai Tanács elnöke, és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök rövid twitteres üzenetükben egyaránt arra szólították fel az Egyesült Királyság kormányát, hogy „a lehető leghamarabb” tegye világossá, milyen következő lépésekre készül. A Bizottság szóvivője emellett külön is leszögezte, hogy az EU-huszonhetek változatlanul egységesek maradnak a kérdés kezelésében, az Unió pedig „folytatja a felkészülést valamennyi lehetséges következményre”, beleértve a megállapodás nélküli brit kilépést - írja a BruxInfo.

Tusk mindehhez egy külön twitterben annyit tett még hozzá, hogy vajon, „ha egy megállapodás elfogadása lehetetlen, megállapodás nélkül pedig senki nem akar kilépni, akkor ki veszi majd a bátorságot, hogy megnevezze az egyetlen pozitív megoldást?”

– amivel kommentárok szerint a kilépési folyamat végleges leállítására akart utalni.

May maga azzal reagált a szavazás eredményére, hogy „az világos, hogy a Ház nem támogatja a megállapodást. De a ma esti szavazás semmit nem közöl arról, hogy akkor mit támogatnak. Semmit arról, hogy miként – de még csak arról sem, hogy mikor – kívánja tiszteletben tartani a brit nép népszavazáson kifejezett döntését”.

A miniszterelnök lényegében ugyanezen gondolatok jegyében érvelt még egyszer utoljára a megállapodás elfogadása mellett a szavazás előtti percekben is, majd következett a voksolás, amit aztán visszatérően minden jelentés brit kormányfő által valaha megélt legrosszabb eredményként tárgyalt, (a XX. század legkedvezőtlenebb parlamenti döntését 1924-ben élte meg Ramsay McDonald akkori miniszterelnök, 166 ellenszavazattal).

Mayt saját pártjából valamivel kevesebben támogatták, mint a tory párton belüli decemberi bizalmi szavazás idején – akkor 200 voksot kapott, most 196 konzervatív képviselő állt a megállapodás mellé -, rajtuk kívül még három munkáspárti honatya szavazott át (megszegve ezzel a Labour pártvezetés utasítását), és három független. Az ellenvoksok többségét a Munkáspárti frakció adta le (249 szavazat), velük együtt szavazott 118 tory „lázadó” honatya (a decemberi konzervatív párti bizalmi szavazás idején 117 képviselő fordult May ellen). A többi ellenszavazat a skót néppárttól, a liberális párttól és az északír unionistáktól érkezett.

Előzetes fenyegetését valóra váltva, a történtek után Jeremy Corbyn munkáspárti vezér bizalmatlansági indítványt terjesztett be, amelyről szerdán kezdi a vitát az Alsóház, miközben a megállapodás ellenzői közül azok, akik formálisan a kormánypárt oldalán állnak, máris „hűségnyilatkozatokat” közöltek arról, hogy nem fogják támogatni Corbyn kezdeményezését. (Ezt erősítette meg a Kilépési Megállapodást amúgy kezdettől fogva támadó 10 fős északír unionista frakció, sőt, May konzervatív párti ellenzékét vezető – a brit kilépés egyik első számú szószolójának számító - Jacob Rees-Mogg is.)

A Brexit-pártiak körében ezzel egy időben követték egymást azok a nyilatkozatok, amelyek – mint Boris Johnson, korábbi külügyminiszter fogalmazott – úgy vélik, hogy a masszív leszavazással May most úgymond „megerősített mandátumot kapott” arra, hogy újra tárgyalást kérjen európai uniós partnereitől, (EU-részről ezt mindeddig a leghatározottabban elutasították).

A brit parlament előtt egyébként tüntetők sokasága ünnepelte a May-megállapodás leszavazását, brit lapjelentések szerint többnyire azért, mert abban bíznak, hogy mindez utat nyithat az egész Brexit-folyamat megállításához.

Amiben a legtöbb politikai és elemzői vélemény egyetértett, hogy bármi lesz is a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány sorsa, a kilépési határnap – március 29 – arrébb tolása, (illetve ennek kezdeményezése az EU-huszonhetek felé) mostantól kezdve csaknem bizonyosra vehető. Ennek egyébként uniós oldalon annyiból már elébe is mentek, hogy a hét elején több EU-forrás is jelezte, hogy az Unió elviekben kész lehet akár júliusig is kivárni a brit kilépéssel. Az egyetlen feltétel, hogy legyen világos a halasztás célja és értelme, azaz ne pártpolitikai – vagy kormányfői – mozgásteret szolgáljon, hanem valamilyen elhatározott irányban történő elmozdulás végig viteléhez biztosítson időt.