Nyitókép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Azonnali intézkedéseket jelent be a zavargások miatt a francia elnök

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. december 10. 16:40
A Corvinus Egyetem tanára nem tartja valószínűnek, hogy Emmanuel Macron meg tudja nyugtatni a kedélyeket. Szűcs Anita úgy látja, hogy a tüntetők már általánosságban a francia elit ellen fordultak.

Hétfőn fogadja Emmanuel Macron köztársasági elnök a szakszervezetek és a munkáltatói oldal képviselőit, a helyi választott képviselők egyesületeinek vezetőivel, valamint a szenátus és a nemzetgyűlés elnökével együtt, este 8 órakor pedig televíziós beszédet mond a várható intézkedésekről. Mindez viszont várhatóan nem nyugtatja meg a tüntetőket, akiknek nincsenek is valódi vezetőik - fogalmazott az InfoRádiónak Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

"Ez nem egy politikai mozgalom, hanem nagyrészt egy társadalmi elégedetlenség megnyilvánulása, eltekintve a randalírozóktól

- fogalmazott a szakértő. Az, hogy most Macron szociális szervekkel kezdeményez párbeszédet, azt jelenti, hogy szélesebb körben nyit, nem csak a pártok, hanem az intézmények felé is."

Eközben három ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt kezdeményezett Emmanuel Macron elnök ellen.

"Benyújtásához a képviselők 10 százalékának támogatására van szükség, és ez meg is van.

Ahhoz azonban, hogy el is fogadják az indítványt, a képviselők felére lenne szükség, és kétlem, hogy ez meglesz" - mondta Szűcs Anita.

A tiltakozások három hete kezdődtek. A sárgamellényesek többsége a vidéki alsó-középosztályhoz tartozik, és igazságtalannak tartja a kormány szociális és adópolitikáját.

A francia kormány múlt héten - eleget téve a követeléseknek - bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és helyette életszínvonal-megőrző intézkedéseket hoz. A tüntetők viszont ezt már kevésnek tartják.

A Corvinus Egyetem tanára szerint a mozgalom elveti a hagyományos intézményrendszert, és sokakat zavar az is, hogy Macron politikája az utóbbi időben jobbra tolódott.

"Látszik is, hogy saját baloldali szavazótábora elkezd szépen lemorzsolódni. Látjuk, hogy ez a fajta elégedetlenség megjelenik a jelszavakban is az utcán. Az a fajta frusztráció a társadalomban, ami Emmanuel Macront is az elnöki székbe repítette, most is érzékelhető."

Szombaton országszerte 136 ezren vonultak az utcára.

A megmozdulásokat követő zavargások miatt eddig összesen 1709-en kerültek őrizetbe, közülük több mint ezren Párizsban - derült ki a francia belügyi adatokból. A gazdasági miniszter szerint a válságnak katasztrofális hatásai lehetnek az ország gazdaságára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Francia helyzet: Macron este beszél
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást