Nyitókép: -------------------

Lehetetlen megmondani a Trump-Kim csúcstalálkozó kimenetelét

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2018. június 11. 11:19
Vagy feláll a tárgyalóasztaltól, vagy - siker esetén - meghívja az észak-koreai vezetőt Washingtonba - ezt nyilatkozta az amerikai elnök. Donald Trump azt mondta: a keddi csúcstalálkozón aláírhatják a koreai háború lezárását jelentő békemegállapodást, de hozzátette: ez csak a kezdeti lépés.

Az Észak-Koreával való megegyezés nagyon komoly hatással van az északkelet-ázsiai erőegyensúlyra, így Japán helyzetére, és Dél-Korea helyzetére - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatója-helyettese az InfoRádiónak. Hozzátette azt is, szükséges, hogy a szövetségeseket előre tájékoztassák a várható fejleményekről.

"A hírek szerint Donald Trump környezetében sem tudják igazán, hogy mi várható a keddi csúcstalálkozón,

de amit lehet, azt nyilván egyeztettek, pont azért, hogy a japánokat és később a dél-koreaiakat ne érjék kellemetlen meglepetések.

Donald Trumptól sok minden kitelik, így nem lehet tudni a csúcstalálkozó kimenetelét - vélte Ugródsy Márton. Elmondta azt is, hogy

az amerikai célok sem tisztázottak.

"Ott van az a kérés, vagy az a követelés, hogy a Koreai-félsziget legyen teljesen atomfegyvermentes, de nem tudjuk, hogy erre mennyi idő állna rendelkezésre, nem tudjuk, hogy az észak-koreaiaknak azonnal le kéne szerelniük az összes atomfegyverüket, vagy lenne egy több éves átmeneti időszak, amikor erre lehetőség van" - mondta Ugrósdy Márton.

A szakértő hozzátette,

az észak-koreai vezetőnek az, hogy találkozhat az Egyesült Államok elnökével, évtizedek óta meglévő célja volt.

A kínaiak már jó pozícióból indulnak ebből a szempontból, de kérdés persze, hogy a tárgyalások során hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, ki milyen engedményeket tesz, és mi lesz majd a kézzelfogható eredmény - mondta a szakértő.

"Bizonyos narratívák szerint, és részben a dél-koreai narratívák szerint az a tény, hogy egyáltalán létrejön ez a csúcstalálkozó, és

nem Twitteren üzengetnek egymásnak a felek, hanem leülnek egy asztal köré, és remélhetőleg lényegi beszélgetéseket folytatnak, az mindenképp előrelépés"

- hangsúlyozta a szakértő.

Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök (j) fogadja Donald Trump amerikai elnököt a szingapúri Isztana elnöki palotában 2018. június 11-én.Trump június 12-én találkozik Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetővel a szingapúri Sentosa szigetén található Capella Hotelben. A történelmi jelentőségű összejövetel során először ül tárgyalóasztalhoz hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai vezetővel. (MTI/AP/Evan Vucci)

A phenjani vezető június 12-én találkozik Trumppal a Sentosa szigetén található Capella Hotelben. Kim Dzsong Un vasárnap már megbeszélést folytatott Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel. Donald Trumpot hétfőn fogadta a miniszterelnök.

A tárgyalások ütemtervét ismerő egyik névtelenséget kérő tisztségviselő szerint

a keddi találkozó Kim és Trump között helyi idő szerint reggel kilenc órakor kezdődik.

Az illetékes szerint az észak-koreai vezető helyi idő szerint még aznap délután kettő órakor készül elhagyni Szingapúrt. Hozzáfűzte: Kim elutazásának terve még nincs kőbe vésve.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szingapúri csúcs előzetes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ugrósdy Márton
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást