Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Megszületett a megállapodás a minimálbérről – itt vannak a részletek

Infostart
2022. december 15. 16:54
Létrejött a megállapodás, 16 százalékkal emelkedik a minimálbér, és eléri a 232 ezer forintot.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén a feleknek sikerült megállapodniuk arról, hogy mennyi lesz 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege, vagyis mennyivel emelkednek a legalacsonyabb bérek Magyarországon – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

"Örömmel szolgálhatok, megszületett a megállapodás, a partnerek döntöttek" – mondta az államtitkár, aki szerint fontos és eredményes tárgyalásokon vannak túl.

A Portfolio tudósítása szerint 2023. január elsejétől

  • a minimálbér 16 százalékkal emelkedik, és bruttó 232 ezer forint lesz
  • a garantált bérminimum 14 százalékkal nő, és bruttó 296 400 forint lesz

"A garantált bérminimum 730 ezer embert érint, a minimálbér pedig 200 ezer embert. De ezek az emelések túlmutatnak ezen az 1 millió emberen, hiszen a felette lévő béreket is jelentősen megtolja" – értékelte a megállapodást Czomba Sándor, és ennek megfelelően jelentős általános béremelésre számít a magyar gazdaságban jövőre.

Az is kiderült, hogy a tárgyaló felek közül mind a hat érintett szervezet alá fogja írni a megállapodást, amely tartalmaz egy olyan kitételt, hogy amennyiben a gazdasági helyzet indokolja és szükségessé teszi, akkor év közben a felek újra leülnek tárgyalni a megállapodott béremelés mértékének esetleges korrekciójáról. Ezt az első félév adatai alapján tudják értékelni.

A portál értékelése szerint az emelések összege várhatóan alacsonyabb lesz, mint a 2023-ra várható éves átlagos infláció (a jelenlegi elemzői várakozások 17-18 százalékon vannak), vagyis a minimálbéren dolgozók reáljövedelem-csökkenést fognak elszenvedni,, és ez a fejlemény várhatóan csillapítja majd az ár-bér spirállal kapcsolatos kockázatokat.