Nyitókép: Mihádák Zoltán

Mást mond a szemtanú, mint L. L. Junior gyerekének anyja

Infostart
2019. november 13. 15:32
Az édesanya örökre felelősnek érzi majd magát a tragédiáért.

Mint megírtuk, a műszaki szakértői vélemény szerint L. L. Junior gyermeke a halálos baleset előtt 1,4 másodpercet tölthetett az úttesten, a sofőr pedig 41-42 km/órás sebességre gyorsult fel, miután zöldet kapott a lámpánál. A szakaszon 50 km-es sebesség a megengedett.

Nyilvánosságra kerültek szemtanúk vallomásai is. A sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy „a kisfiú folyamatosan rohant és arccal a másik irányba nézett”, egy nő pedig azt vallotta, hogy Dávidka és az édesanyja mögött állt a zebrán, és azt látta, hogy a kisfiú a balesetet megelőzően egyszer már ki akart rohanni az útra, de egy nő visszafogta. Azután viszont senki sem fogta a gyermek kezét.

A Bors megkereste az édesanyát, Hopp Csillát.

„Úgy sétáltam át a kisfiammal az úttesten, hogy végig fogtam a kezét. Szerencsétlen baleset volt, és nem lehet okolni senkit a történtek miatt. De még ha senki sem tehet róla, akkor is, mint édesanya örök életemre felelősnek fogom érezni magam. De felesleges hibáztatni bárkit, mert semmi sem hozza vissza a fiamat, és semmi sem hoz megnyugvást.

A síromig, sírunkig bennünk lesz ez a fájdalom”

- mondta a nő.

L.L. Junior annyit közölt, hogy amíg a közlekedésrendészet nyomoz az ügyben, addig a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozhat.