Nyitókép: police.hu

Megszólalt a budapesti tűzben elhunyt kislány édesanyja

Infostart
2019. június 25. 20:10
A kislány hétfőn este vesztette életét, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. A családnak 3 éve leégett a háza, azóta a gyerekeket az
édesanyjuk egyedül nevelte.

Az édesanya elmondta, hogy elképzelhetetlen fájdalmakat él át. Arról is beszélt, hogy a kislányt korábban lidérces álmok gyötörték, emiatt gyakran felriadt éjjelente.

Arról álmodott, hogy bent ég valahol – mondta az anya, aki az RTL Klub Híradójában nyilatkozott.

Az iskolapszichológus az álmok miatt sokat foglalkozott vele a lánnyal, egy klinikára is befektették Zselykét. A Vadaskerti kórházból négy nap után, a közelmúltban engedték ki, az orvos azt mondta, a gyereknek túl élénk a fantáziája.

Zselykét az egyik testvére hozta ki a bódéból, de már nem lehetett segíteni rajta. „Én pumpáltam azt a ballont, amivel újra kellett éleszteni” – mondta a síró az anya.

Hozzátette: tudták, hogy reménytelen, de meg kellett próbálni.

Az édesanya arról is beszélt, hogy a gyerekeknél biztosan nem volt gyufa.