- Azbeszt – Nem gatyázott Zalaegerszeg, felszedett két teljes utcát
- Azbesztkrízis: több mint kétszázötven magyar települést érinthet
- Azbesztszennyezés: vasúti területeket is le kell zárni a veszélyes anyag miatt
- Azbeszt: újabb hat zalaegerszegi parkoló és utca szennyezett
- Néhány azbeszttel szennyezett utat már meg is tudtak nyitni, de van egy fontos kitétel
A tavasszal berobbant azbesztszennyezési-ügyben már három nyugat-magyarországi vármegye legalább 250 települése érintett, ahová szállítottak az osztrák bányákból szállított, szennyezett kőzúzalékból, összesen 1,4 millió tonnát – írja a hvg.hu.
A szennyezés komoly egészségügyi kockázatot hordoz: bár az azbeszttartalmú kő önmagában nem jelent veszélyt, de terhelés hatására kiszabadulhatnak belőle az azbesztszálak, amik a levegőbe jutva, majd az emberek által belélegezve növelhetik a rákos megbetegedések kockázatát.
A Tisza-kormány gyorsan lépett, az élő környezetért felelős miniszter a helyszínen tájékozódott első munkanapjain, a kárfelmérés, a kockázatcsökkentés és a mentesítés érdekében tárcaközi munkacsoport, a felelősség és kártalanítás kérdésének megvitatására osztrák–magyar közös bizottság alakult. Az ügyről tárgyalt a kormány, a témát felhozták a parlamentben is. A lap érdeklődött a tárcánál, mi mindent lehet jelenleg tudni az ügyről.
Válaszában az Élő Környezetért Felelős Minisztérium azt írta, a Tárcaközi Azbeszt Munkacsoport május 19-én ült össze először és azóta napi munkakapcsolatban van. Eddig felosztották egymás között a feladatokat, kijelölték a felelősöket, és határidőket szabtak. A munkacsoportba a rá vonatkozó május 18-i kormányhatározatban megnevezett 11 minisztérium mellett bevonták a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát is.
Az osztrák-magyar bizottság munkáját magyar részről Bögi Viktória, az ÉKFM parlamenti államtitkára vezeti, a különböző szakterületeket különböző minisztériumok, illetve állami szervezetek képviselik, így
- környezettechnológia, kármentesítés valamint hulladékgazdálkodás – ÉKFM;
- fogyasztóvédelem, piacfelügyelet – Gazdasági és Energetikai Minisztérium;
- bányafelügyelet – Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága;
- a büntetőeljárást folytató nyomozó hatóság képviselete – Belügyminisztérium;
- hatósági feladatok – Vas Vármegyei Kormányhivatal;
- közúti infrastruktúra, közlekedési szakterület – Közlekedési és Beruházási Minisztérium;
- egészségügyi kockázatok kapcsán – Egészségügyi Minisztérium;
- Igazságügyi Minisztérium;
- valamint az ausztriai magyar nagykövetség egyik munkatársa.
A bizottság többek között vizsgálja majd az osztrák és uniós jogszabályok alkalmazását; a szállítási és forgalmazási láncot; a lakosság, a forgalmazók és a hatóságok irányába fennálló tájékoztatási kötelezettségek teljesülését; feltárja a bányák engedélyezési, ellenőrzési és működési gyakorlatát; foglalkozik a már kitermelt és készleten lévő kőzetanyag további forgalmazásának korlátozásával; illetve feltárja a felelősségi viszonyokat.
Mint arról az Infostart is beszámolt, Gajdos László élő környezetért felelős miniszter ugyanakkor hétfőn a parlamentben a fideszes V. Németh Zsolt kérdésére arról beszélt, hogy „nagyon nagy disznóság történt”, az osztrák bányák tudták, hogy azbeszttartalmú követ árulnak, de erről nem tájékoztatták vevőiket. A miniszter szerint a felelősség megáll és megállapítható Ausztria irányában.
A minisztérium tájékoztatása szerint a kormányhivatalokhoz június 2-ig 803 ilyen közérdekű bejelentés érkezett azbesztgyanús kőzettel kapcsolatban a három érintett – Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében. A tárca jelezte, ezeket minden esetben kivizsgálják, szükség esetén akkreditált laboratóriumi vizsgálatokat is végeztetnek, és eddig 181 esetben vizsgálták a kőzúzalék azbeszttartalmát.
A kőzettani vizsgálatok egyébként darabonként bruttó 60 ezer, a levegő szervetlen szállórost (azbesztrost) vizsgálata pedig körülbelül bruttó 1,5 millió forintba kerül. Ez alapján csak kövek azbeszttartalmára vonatkozó vizsgálatok 10,8 millió forintba kerülhettek, amit a kormányhivatalok saját költségvetéséből finanszíroznak.
A tárca eddig csak a Szombathelyen található Oladi Plató esetében számolta ki a teljes mentesítési költséget: erről a helyszínről 84 ezer tonna azbeszttartalmú kőzetet kell felszedni, elszállítani, és ártalmatlanítani hulladéklerakóban, ami nettó 3,6 milliárd forintba kerülne, és három hónapig tartana. A minisztérium tájékoztatása szerint az azbesztmentesítési munkálatok a költségvetés tartalékai terhére finanszírozhatók. Meglátásuk szerint a munkacsoport indokoltnak látja egy dedikált költségvetési előirányzat létrehozását erre a célra. Ezt szerintük kormányzati hatáskörben is meg lehet tenni a költségvetés módosítása nélkül.