Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Már semmi sem látszik a gönyűi rakpartból, a helyiek szerint a 2013-as rekordszint is megdől

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2024. szeptember 19. 14:11
A Győr-Moson-Sopron vármegyei községben napok óta homokzsákokkal emelik a töltést. Több száz méter hosszan több ezer zsák került már a gát tetejére. A tét a falu védelme és biztonsága, ha ugyanis a Duna átbukna a gáton, azonnal elárasztaná a települést. A helyi óvoda 72 éves gondnoka traktorozva segít a zsákok, egyéb dolgok szállításában. Palánki László azt mondta az InfoRádióban, sokan tartanak attól, hogy a víz leromolja azt, amit egy életen át építettek fel.

Az önkormányzatok által védett töltéseken ha kell, 0-24 órában dolgoznak a helyiek Győr-Moson-Sopron vármegyében is. Ha éppen nem zsákot pakolnak, akkor is rá-ránéznek a vízre. A Győri járásban található kikötőtelepülésen, Gönyűn is egymást váltják az emberek a Duna-parti pihenőben, bár egyre szűkösebb ott a hely, mivel a park nagy részét már ellepte a víz. A közeli étterem teraszán is már a Duna az egyetlen vendég. Egy szemlélődő, Bán-Farkas Imre azt mondta az InfoRádióban, hogy már most rekordközeli méretű víz árasztotta el Gönyű bizonyos területeit, folyamatosan emelkedik a vízszint is, sok mindent ellepett a víz. Nemcsak Gönyűn, hanem a szlovák oldalon is, ahol a bánya közelében gyakorlatilag „eltűnt” a rakpart.

A víz most az úr a gönyűi Duna-parti pihenő teraszán is, de azért az étterem felé még be lehet tekintgetni.

A közvetlen közelben egy emléktábla mutatja, hogy a 2013-as nagy árvíz idején, hol tetőzött a Duna, ennek a táblának már csak a teteje látszik.

Bán-Farkas Imre szerint még azt sem lehet kizárni, hogy egyes előrejelzésekkel szemben nem 30-40 centiméterrel a 2013-as alatt lesz a vízszint, hanem valamivel feljebb. Mint mondta, az étteremtől egy kicsit lentebb van egy több mint két méter magas tábla, ami nagyjából másfél-két méterrel a vízszint fölött szokott lenni, jelenleg azonban a tábla teteje se látszik.

A gönyűi pihenőnél nagyon széles a Duna, Bán-Farkas Imre becslése szerint több mint 500 méter lehet. Az InfoRádió tudósítójával való beszélgetés közben rámutatott egy bójára, melyet lánccal horgonyoztak le, és úgy saccolt, hogy körülbelül 400 méterre lehet a parttól, a túlpart pedig még legalább száz méterrel távolabb lehet. Mint fogalmazott, „vannak gondok” a jelenlegi helyzetben, a túloldalon sóder áll a vízben, ami normál körülmények között messziről látható és bármikor megközelíthető.

A Duna-parti pihenővel szemben több méter magas, betonozott rakpart van, amiből most semmi sem látszik.

Bán-Farkas Imre két éve lakik Gönyűn, így nem tudja, hogy 2013-ban is ennyire elárasztotta-e a víz a helyi rakpartot. Ugyanakkor az elmúlt két évben is látott áradásokat, idén is, de mióta Gönyűn él, olyan nagy árhullám nem érkezett a községhez, mint most. „Szerintem a mostani szint magasabb a 2013-asnál. Bőven ütjük a rekordot, és még csak ezután fog tetőzni a Duna Nagymarosnál. Ki tudja, mi lesz mire az ideér” – jegyezte meg Bán-Farkas Imre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Árvízhelyzet: már semmi sem látszik a gönyűi rakpartból
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
72 éves óvodai gondnok is dolgozik a gönyűi gátnál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást